Élet-Stílus

Poll baklövésétől eltekintve jól fújják

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői bizottsága elégedett a bírók eddigi teljesítményével.

“A játékvezetők egységes szemlélet szerint fújják a sípot, nincs különbség a más földrészekről érkezett bírók felfogása között és a korábbi tornákhoz képest ez óriási eredmény” – mondta a játékvezetői bizottság szóvivője. Szerdán döntenek arról, hogy az eddig közreműködő 21 játékvezetői hármas közül melyik nyolc kap megbízást a hátralévő találkozókon.

Eddig egyetlen óriási baklövés történt: az angol Graham Poll a horvát-ausztrál találkozón kétszer sárga lappal büntette Josip Simunicot, mégsem állította ki a horvát védőt, csak a harmadik figyelmeztetés után kapott pirosat a futballista. Ezzel kapcsolatban a FIFA közleményt adott ki, mely szerint a 26 éve bíráskodással foglalkozó játékvezető borzasztóan bánja hibáját.

A játékvezető írásos nyilatkozatában a hibát azzal indokolta, hogy az első sárga lapot tévedésből a horvát helyett az ausztrál 3-as számú játékos nevéhez, Craig Moore-hoz írta be.

“Ezt a tévedést leszámítva, eddig ezen a vb-n láthatjuk a legjobb bíráskodást” – jelentette ki Angel Maria Villar Llona, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. “Több a piros és sárga lap, mint a korábbi vb-ken, de ennek köszönhetően sportszerűbbek a meccsek, a futballisták jobban figyelnek a viselkedésükre, mert tudják, minden sportszerűtlenséget megtorolnak a bírók. Természetesen voltak tévedések is, de ezek mindig lesznek és minél tökéletesebbek a televíziós felvételek, annál több hibára derül fény. Ez azonban hozzátartozik a játékhoz, ezzel együtt kell élni. Mi a játékvezetőket elsősorban az alapján értékeljük, hogy mennyire követik a FIFA iránymutatásait és ezen a téren nincs okunk panaszra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik