A negyvenes évek közepétől mintegy harminc évig nem létezhetett mozihős cigaretta nélkül – állítja a Times újságírója. Hugo Rifkind cikkében hivatkozik Annemarie Charlesworth és Stanton A. Glantz Tobacco and the Movie Industry című tanulmányára, amely szerint az ötvenes évek amerikai filmjeiben óránként átlagosan 10,7 „dohány-kapcsolt jelenetet” (azaz dohányzást, cigarettareklámot, vagy a dohányzással kapcsolatos tárgyakat felvonultató képsorokat) lehetett felfedezni. Ez a nyolcvanas évek elejére 4,9 jelenetre csökkent, majd napjainkra ismét átlagosan 10,9 dohány-kapcsolt képsor jut egy órányi mainstream darabra.
A dohányzás Hollywoodban felülreprezentált
A Times idézi az amerikai Health magazint is, amelynek egy tanulmánya szerint míg az 1970-es, 80-as évek „dohányzó” mozijában átlag nyolcszor gyújtanak rá, illetve utalnak a cigarettázásra, a késő kilencvenes évek darabjai már huszonöt jelenetben borították dohányfüstbe a filmvásznat. Egy másik tanulmány szerint, míg az 1990 és 2006 között készült filmek főszereplőinek 57 százaléka pöfékel, addig a szereplőkkel azonos társadalmi osztályba tartozóknak csupán a 14 százaléka gyújt rá a valóságban is. Azaz – így Rifkin – a dohányzás Hollywoodban felülreprezentált.
A brit zsurnaliszta szerint ennek oka igencsak prózai: a dohányzás jól mutat a filmvásznon. „Minden, amit az emberek gyűlölnek a dohányzásban, rettentően jól mutat a moziban. Szexi, vagány, nincs még egy ilyen lenyűgöző módja a semmittevés ábrázolásának.” – idézi Rifkind a San Francico Chronicle egyik kritikusát.
Az üzlet győzött a lelkiismeret felett
Természetesen a cikk arról sem feledkezik meg, hogy a dohánygyárak és a hollywoodi stúdiók közötti együttműködés mindkét félnek bombaüzlet. Egyesült Államok-szerte évi 390 ezer tizenéves szokik rá a dohányzásra, amely 4,1 milliárd dolláros profitot jelent az amerikai gyáraknak, s az összegnek mintegy 20 százalékát később vissza is forgatják, különböző produkciókban hirdetve, mennyire „szexi és vagány” dolog a dohányzás.
Hollywood lelkiismerete a késő hetvenes – kora nyolcvanas években ébredt fel – ha csak rövid időre is, állítja Rifkind. Ekkoriban a dohányzás már nem a vagányság, hanem a gyengeség jele lett, a szerző példaként említi az Elemi ösztön és a Vissza a jövőbe című filmek pöfékelő karaktereit. Ám a dohányzásellenes hangulat a Times cikke szerint rövid ideig tartott, s mára Hollywoodban jól megférnek a dohányzást támadó és támogató produkciók. 1999-ben, amikor a dohánygyárakat lejárató Bennfentes született, az Álomgyár hivatalosan is hirdette, hogy a dohányzás káros szenvedély. A Times újságírója szerint ezért tűnt el példának okáért James Bond „eszköztárából” a cigaretta – Őfelsége legtitkosabb ügynöke 1989-ben, a Licence to Kill-ben gyújtott rá utoljára.
Hollywood visszaszokott
Thank You for Smoking
A Sundance fesztiválon idén debütáló Thank You for Smoking ezt a hollywoodi antipöfékelő magatartást parodizálja – Rifkind szerint – kissé megkésve. Hollywood ugyanis már egy ideje „visszaszokott”. Rifkind szerint ezúttal azonban nem a dohányzás újbóli propagálásáról van szó, hanem elsősorban arról, hogy az utóbbi időszakban a stúdiók előszeretettel nosztalgiáznak, s az ötvenes–hatvanas évek (Good Night, and Good Luck, Capote, Nyughatatlan) világát megidéző tényfilmek elengedhetetlen atmoszférateremtő kelléke a cigaretta. A hitelesség mellett, így Rifkind, az elmúlt időszakban rengeteg neo-noir készült, s ezek szereplői ugyancsak elképzelhetetlenek bagó nélkül, a cigaretta teszi őket ugyanis „hitelessé, szexivé és vagánnyá.” S hogy mindeközben a moziba járó fiatalok e sok vagányság láttán fütyülnek majd a dohányzás egészségkárosító hatására, az már szinte mellékes is, elvégre az Álomgyár megmutatta a füstölgő szenvedély sötét oldalát is.
