Élet-Stílus

Az utcán az argentinok nyertek – hangulatkép Frankfurtból

Már kedden megérkeztek a 640 ezer lakosú Frankfurtba a szerdai argentin-holland mérkőzés szurkolói, akik nyomban össze is csaptak, persze nem ököllel, hanem egy téren spontán jelleggel kialakított focipályán - helyszíni beszámoló a világbajnokságról.


Az utcán az argentinok nyertek – hangulatkép Frankfurtból 1

Argentína jó kedvvel készül a rangadóra (AP)

Az első gólig tartó mérkőzést, amelyet egy tízéves német kisfiú vezetett, eleinte hatan-hatan kezdtek, de 5 percen belül már vagy 30-an játszottak. A hollandok két kapufát is lőttek, sőt az egyik után ünnepelni kezdtek, de a “bíró” nem adta meg, majd egy tumultuózus jelenetet követően – mondjuk az egész meccs ebből állt -, Argentína 1-0-ra nyert.

Jutalmul a hollandok hajlandóak voltak betenni argentin nótákat a cd-lejátszóba, így a hangszórokból üvöltő németalföldi kórusokat felváltottak a latinosabb ritmusok. Időközben véget ért a németek meccse, így a győzelem hátasára (öröm)ittas hazai fanatikusok azonnal bekapcsolódtak a fiesztába.


Az utcán az argentinok nyertek – hangulatkép Frankfurtból 2

Lelkesek, hangosak, fanatikudsak (AFP)

Nagyszerű látványt nyújtott ahogy együtt lengtek a német, a holland és az argentin zászlók. A szurkolok egymást festettek ki, persze senkinek az arcára nem került a saját nemzeti lobogója.
Az este 8ig tartó ünneplést az sem zavarta meg, hogy egy tízfős brazil csoport is tiszteletét tette az alkalmi Fan Festen. A sárga-zöldek mindenkivel tudatták, hatodszor is ők kerülnek a trónra, de miután kinevették őket, inkább beszálltak a vonatozásba.

A mulatozás vége felé, célbarúgó versenyt is játszottak egy kifeszített, két helyen kilyuggatott lepedő segítségével. A sikeres próbálkozók pedig mi mást nyerhettek volna társaiktól, mint egy korsó jó hideg sört. Remélhetőleg folytatás szerdán a meccs után…


(Jose G.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik