Élet-Stílus

Eriksson elköszönt

Megható körülmények között búcsúztatták az angolok válogatottjuk svéd trénerét; Sven-Goran Eriksson a világ legjobb közönségének nevezte az őt korábban többször is bíráló publikumot.

“Fantasztikus érzés volt. Rendkívül büszke vagyok, hogy a háromoroszlánosokat én vezethetem a világbajnokságra” – fogalmazott a tréner, akit csapata utolsó felkészülési mérkőzése után percekig tartó vastaps és hatalmas üdvrivalgás fogadott.

A korábban többször is bírált Eriksson – válogatottja Jamaica felett aratott 6-0-s diadala után – maga is a pályára vonult, ahol az Old Trafford közepén, a stadion mindegyik irányába fejet hajtott a lelkes britek előtt.

„Nagyon megható érzés volt. Köszönettel tartozom nekik, azt ígérhetem, hogy a lehető legjobb eredményért a játékosok mindent meg fognak tenni” – mondta a tréner, aki a vb után mindenképpen leköszön tisztségéről. „Talán már nem is mindenki kívánja, hogy elhagyjam a válogatottat.” – tette hozzá.

„Nem vitás, ez a valaha volt legjobb angol válogatott, amelyikkel együtt dolgozhatom. Itt az idő, hogy ezt be is bizonyítsuk” – közölte az öt és fél éve angol szövetségi kapitány, hozzátéve: történelmet szeretne írni azzal, hogy 40 év után újra Anglia nyerje a vb-t.

„Erősen hiszem, hogy mi az egyik olyan esélyes vagyunk, amelyik aranyérmet szerezhet. Nem vagyunk semmivel rosszabbak, mint bármelyik csúcsfavorit” – egyértelműsítette célját Sven-Goran Eriksson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik