Élet-Stílus

Milliók sorsa bizonytalan Afrikában

Veszélybe kerülhet több millió afrikai élete Afrika keleti szegletében, ahol a többéves aszály miatt egyre több az alultáplált, illetve az éhező. Az élelmiszerhiány mellett egyre növekszik a járványos megbetegedések és az AIDS okozta halálozás a területen.

Éhínség és járványok fenyegetik Afrika keleti régiójának egyes országait, Eritrea, Etiópia, Dzsibuti, Kenya, Szomália és Szudán egyre szegényedő lakosságát, a WHO egyik jelentése szerint. Az egészségügyi világszervezet tanulmányában kiemeli a közegészségügyi és higéniai állapotok alacsony szintjét, amely kedvező feltételeket teremt a halálos járványok terjedéséhez.

A visszatérő aszály nemcsak éhínséghez vezet, hanem az egész régióban kiterjedt alultápláltsághoz vezetett. Az országok többsége képtelen megbirkózni a problémával, illetve az odaérkező segélyszállítmányok általában egyáltalán nem jutnak el a rászorulókhoz. A térségben több millió embert érint a helyzet, a nemzetközi szervezet ezért összefogásra szólította fel a gazdagabb országokat a probléma enyhítésére. Gyakorlatilag milliók élete függ a gyógyszer- és az élelmiszersegélyektől.

A betegségek nagy arányú terjedése és az alultápláltság együttesen nagyban hozzájárul ezekben az országokban a magas halandósági szinthez. Az instabil politikai és gazdasági helyzet a régió országaiban tovább komplikálják a válságot.

A WHO nemzetközi összefogást sürget a helyzet megoldására, illetve enyhítésére. A szervezet az egészségügyi krízis megoldásának egyik lehetősét a felvilágosító programokban látja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik