Élet-Stílus

Tíz év börtön egy internetes esszéért

A kínai bíróság tíz év börtönre ítélte azt a középiskolai tanárt, aki az interneten tette közzé a demokráciáról szóló írását, és a világhálón próbált támogatás szerezni az általa szervezett csoportosuláshoz.

A 27 éves Ren Ziyuan elítélésére az amerikai Human Rights in China nevű emberi jogi szervezet hívta fel a figyelmet a napokban. Közleményükből kiderül, hogy a shandongi tanár bűne egy internetes esszé megírása és terjesztése volt, amely „Út a demokráciához” címmel készült. A hatóságok az állami hatalom elleni izgatásnak minősítették a cselekedetet, és a tavalyi elfogást követően súlyos büntetésre ítélték a férfit.

Az ítélet meghozatala nem ment olyan gyorsan, mint ahogy azt gondolnánk: Rent tavaly májusban tartóztatták le, miután a rendőrség felfigyelt a világhálón terjedő esszére. Írásában többek között kifejtette, hogy az állampolgároknak joguk van akár erőszakos cselekedek árán is megszabadulni a zsarnokságtól, és a hatóságok szerint megalapozta az általa tervezett politikai jellegű csoportosulást. A szervezet célja ismeretlen, de valószínű, hogy nem az állami elnyomás támogatása vezérelte a gyorsan ellenséggé váló tanárt.

Az első tárgyalásra tavaly szeptemberben került sor, ahol Ren védőügyvédje fellebbezett, mondván, hogy védence nem bűnös a felsorolt vádpontokban. Úgy tűnik azonban, hogy tovább már nem húzhatják az ügyet, és a büntetés elkerülhetetlen. Érdekes, hogy az ügyvéd a szólásszabadságra hivatkozott védőbeszédében, és azzal indokolta ügyfele ártatlanságát, hogy az esszében kifejtett elgondolásait nem követték a kijelölt cél végrehajtására irányuló tettek. A büntetés meglehetősen szigorú, hiszen az államhatalom elleni izgatásért legfeljebb 15 évet róhatnak ki a bírák. Többen úgy értékelik a történteket, hogy az ázsiai országban tovább szigorodik az internet és a média ellenőrzése.

Az elmúlt hetekben egy másik hasonló ügyben is vádat emeltek – a hatóságok által célba vett személy bűne az volt, hogy külföldi internetes oldalakon kritizálta a kommunista állam berendezkedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik