Élet-Stílus

Tovább száguld a VW

A legnagyobb európai autóipari csoport, a német Volkswagen AG az első két hónapban 790 ezer járművet adott el világszerte, 15 százalékkal többet a tavalyi első kéthavinál - mondta a csoport vezérigazgatója keddi sajtóértekezletén.

A világpiac közben átlagosan csak 7 százalékkal bővült, és a további fejlődés végett sürgette a reformokat a németországi gyártásban Bernd Pischetsrieder. A csoportnál egész évben az eladások és a bevétel növekedésére számítanak.

Tavaly az európai tömeggyártók közül csak a Volkswagennek sikerült növelnie eladott autói számát Európában, 3,2 százalékkal 2 944 652-re. A többi európai márka európai értékesítése mind csökkent, a teljes európai piac 0,7 százalékkal szűkült tavaly. Decemberben a Volkswagen-csoport eladásai is csökkentek, 0,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest 227 378 járműre, de így is 21,2 százalékra nőtt a piaci részaránya a 2004. decemberi 20,5 százalékhoz képest, mert a teljes európai piac 3,9 százalékkal szűkült a 2004. decemberihez viszonyítva.

A Volkswagen-csoport tavaly fordulatot ért el a 2004-es visszaesés után, amit a gyártmánypaletta elavulásának tulajdonítottak. Tavaly 1,12 milliárd eurós adózott eredményt ért el IFRS szerint, 60,7 százalékkal többet a 2004-es 697 milliónál.

Elkerülhetetlen átszervezések

A cégcsoport 5 192 576 millió járművet adott el világszerte, 1 százalékkal többet a 2004-es 5 142 759-nél, a termelés 2,5 százalékkal 5 219 478-ra nőtt 5 093 181-ről. Ebből a Volkswagen márkájú személyautók 3 051 878-val részesedtek, alig többel a 2004-ben gyártott 3 021 633-nál. Skodából ellenben 11,3 százalékkal többet, 494 127-et gyártottak a 2004-es 443 868 után, Bentleyből 9560-at, rekord mennyiséget a 2004-es 7686 után. A Volkswagen-márkákból (Volkswagen, Skoda, Bentley) 638 millió eurós üzemi eredmény származott a 2004-es, 25 milliós veszteség helyett, a forgalom 4,8 százalékkal 49,625 milliárd euróra nőtt 47,338 milliárdról.

A vezérigazgató kedden egyszersmind figyelmeztette a szakszervezeteket, hogy a fejlődés üteme és egyáltalán a cég jövője csak akkor biztosítható, ha a hagyományos németországi gyártótelepeket – mint mondta – átszervezik. Az átszervezést “elkerülhetetlennek” nevezte. Megerősítette, hogy a csoport célja 5,1 milliárd eurós adó előtti eredmény 2008-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik