Élet-Stílus

Bioenergia a főváros szennyvizéből

Az orosz-ukrán gázvita miatti gázhiány ráirányította a figyelmet az alternatív energiára, amelynek egyik fajtáját, a bioenergiát, nagy mennyiségben hasznosítják a dél-pesti szennyvíztisztítóban - jelentette ki Demszky Gábor.

A főpolgármester elmondta, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. dél-pesti telepén hat éve állítanak elő bioenergiát, biogázt szennyvízből és ételmaradékból. Tavaly 9 ezer MW elektromos energiát és 11 ezer MW hőenergiát állítottak előami 85 százalékban biztosítja a telep áramszükségletét.


A Budapesten keletkező napi több mint 500 ezer köbméter szennyvízből 65 ezer a dél-pesti tisztítóműbe kerül, ahol különböző technológiai eljárásokkal biogázt állítanak elő, amit gázmotor-generátor alakít át elektromos árammá. Az eljárás során keletkező kellemetlen szagot, bűzt bioszűrővel semlegesítik, és így óránként 28 ezer köbméter tiszta levegő kerül a szabadba. A lebontott iszapot pedig komposztálásra használják fel.

Palkó György, a csatornázási művek vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg a Budapesten keletkező szennyvíznek 46 százalékát tisztítják. A csepeli központi szennyvíztisztító elkészültével, 2010-től, több mint 90 százalékra nő ez a mennyiség, teljes körűvé pedig ugyancsak ebben az évben, a dél-budai regionális szennyvíztisztító elkészültével válik a budapesti szennyvizek tisztítása.


A dél-pestihez hasonló biogáz-előállító rendszer kezdi meg működést jövőre az észak-pesti szennyvíztisztítóban is, ennek alapkövét már évekkel ezelőtt lerakták, a közbeszerzési, illetve a szakhatósági engedélyezési eljárás időigényessége miatt azonban csak jövőre készül el – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik