A legszigorúbb európai uniós előírásoknak megfelelő hulladéklerakó és -kezelő a portugál Mota cég fővállalkozásában épült meg.
A Miskolci Hulladékgazdálkodási Projekt megvalósítása több mint 4 milliárd forintba került, a költségek felét az EU ISPA programjából nyerte a borsodi megyeszékhely és 34 további település által alkotott konzorcium, 40 százalékát a központi költségvetés fedezte, a fennmaradó 10 százalékot az önkormányzatok állták. A kétmillió köbméternyi tömörített hulladékot befogadó létesítmény két évtizedre megoldja Miskolc és térsége hulladék- elhelyezési, -kezelési gondjait.
Az építkezéssel párhuzamosan, illetve annak befejezése után számolják fel, rekultiválják a miskolci és városkörnyéki települések régi, illegális, vagy féllegális hulladéklerakóit. A szakemberek becslése szerint mintegy 150 ezer köbméter egykor lerakott hulladékot mozgatnak meg a felszámolások során.