Élet-Stílus

Tizenhárom változatban jelenik meg a Windows Vista

Egy rókáról ismét több bőrt nyúz le a redmondi szoftveróriás. Felhasználó legyen a talpán, aki elsőre el tud majd igazodni az új operációs rendszer különböző verziói között.

Az információt – mint korábban annyiszor – ezúttal is Paul Thurott szivárogtatta ki. 2006-ban a Windows Vista hét különböző néven jelenik meg, ezen nevek mindegyike egy-egy külön operációsrendszer-változatot takar, egymástól eltérő funkciókkal. Az első a fejlődő és a legszegényebb országoknak szánt Windows Vista Starter Edition, amelynél egyszerre legfeljebb három programot lehet futtatni. Képes lesz az internetre való csatlakozásra, de a funkciói eléggé be lesznek határolva.

A kezdőknek, az egyetlen számítógéppel rendelkező családoknak és a más operációs rendszerről váltóknak ajánlják a Windows Vista Home Basic Edition megvásárlását, amely már tartalmaz multimédiás programokat a Movie Makert, a Photo Libraryt valamint a Media Playert, illetve tűzfalat, gyerekvédelmi alkalmazást, fájlcserélő rendszerekben használható azonnali üzenetküldő programot, biztonsági központot és kéretlen reklámlevelek, vírusok-kémprogramok elleni szoftvereket is.

A harmadik verzió a Windows Vista Home Premium Edition lesz, ami HDTV-támogatással, fájlcserélővel, tábla-PC kompatibilitással, valamint DVD-ripperelési funkciókkal büszkélkedik majd. A Microsoft szerint az üzleti és az irodai életben lesz igazán használható a többi változathoz képest kiemelkedő hálózati támogatással rendelkező Windows Vista Professional Edition. A redmondi konszern szintén az üzleti életben, elsősorban a cégek számára ajánlja a Windows Vista Small Business Edition és a Windows Vista Enterprise Edition nevű változatokat.

Végül, de nem utolsósorban a Windows Vista Ultimate Edition az utolsó változat, amely mindegyik verzió funkcióit tartalmazni fogja és megtalálható lesz benne egy játékokban alkalmazható teljesítménybeállító program, valamint egy úgynevezett podcastok létrehozását segítő alkalmazás, illetve az online hozzáférhető filmek és zeneszámok letöltését lehetővé tevő szoftver is. S hogy teljes legyen a látszólagos zűrzavar, a Microsoft úgy döntött, hogy mindegyik változatnak lesz 64 bites verziója is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik