Megközelítés vízi úton
A Peloponészoszi-félsziget déli csücskeiből – Gitióból és Neapoliból – mindennapos a vízi összeköttetés. Athénból hetente csak egy hajó indul a szigetre, általában minden vasárnap. Aki erre az útra szánja rá magát, számoljon legalább 7 óra zötykölődéssel. A vastagabb pénztárcával megáldott turisták viszont repülővel is mehetnek a szigetre, az Olympiakos légitársaság ugyanis minden nap indít járatot Athénból. A jegy ára pedig nem is olyan vészes: 42 euró és ebben már benne foglaltatik a repülőtéri illeték is.
Kythira, a Peloponészoszi-félsziget legdélebbi csücskétől (Cape Malea-tól) még 20 kilométerre délre fekszik. Az éves átlaghőmérséklet az idilli +19 fok körül mozog s ezzel a sziget Görögország egyik legmelegebb pontjának számít. Kedvező adottságai ellenére azonban mégsem tartozik azon görög települések közé, melyeket csoportokban, chartergépekkel, vagy felpakolt autókkal látogatnak a turisták: kommercializálódott turistaparadicsomnak itt nyoma sincs.
A szigetlakók elhatárolódási vágyuknak köszönhetően helyi busz nincs, repülőtér az ugyan van, de kerozin utántöltésre nincs lehetőség (minek következtében csak egy holland chartergép jár néha a szigetre), s az Athénból korábban heti többszörös rendszerességgel közlekedő hajó manapság csak hetente egyszer jön. Van viszont érintetlen természet, isteni ízű ételek, aranysárga kakukkfűméz, és pillangó csapatok mindenhol.
Enyém! Nem, az enyém!
Mint láthatjuk, a trendekkel abszolút ellentétben, itt manapság sem dúl a turizmus. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szigetnek ne lenne híre, vagy ne hagyott volna “ujjlenyomatot” a hellén illetve görög történelemben.
Egy évszázaddal korábban például, egész biztos, hogy minden tengerjáró hajós ismerte Kythirát, vagy olasz nevén Tzirigót. A Korintoszi-csatorna megépítése előtt (melyet egyébként a magyar Türr István kezdeményezésére alkottak 1881-1893 között) stratégiailag rendkívül fontos volt. Minden olyan hajónak, mely az Ión-tengerről az Égei-tenger vizeire akart átjutni, Kythira szigete mellett kellett elhaladnia. Ennek köszönhetően a sziget “uralkodói” az ókor óta igen gyakran váltogatták egymást: hol az athéni államé, hol pedig a spártai városállamé volt. Aztán később jöttek a rómaiak, a bizánciak, a velenceiek, a britek, az olaszok, majd megint a britek… aki csak erre járt, mind uralkodni akart a sziget felett. Talán ennek köszönhető, hogy miután a 20. században végre eltűntek a hódítók, a kythiraiak egy időre függetlenítették magukat még a modernkori Görögországtól is.
Érintetlen, szűz föld
A sziget természeti adottságai fantasztikusak. Van itt minden: hegy, domb, fürdőzésre alkalmas rejtett öblök, magas sziklák, lapislazúli kékségű barlangvizek, zsályaillat és kakukkfűmezők, aki ide eljut egyszer, biztos nem fog csalatkozni a természeti szépségekben. S mivel gyárnak vagy pöfögő tömegközlekedésnek nyoma sincs – s amúgy embernek se sok – az itt termesztett dolgok abszolút biominőségűnek számítanak.
Az idilli környezetű sziget lakosságának összetétele eltér az “megszokottól”: állandó lakosainak száma mindössze 3500, s ennek egy része külföldi. A görög lakosok nagy része a jobb megélhetést hajszolva – a hatvanas években – Athénba vagy Ausztráliába költözött. A helyi lakosok szerint a Kythiráról származó ausztrálok száma mára eléri a 60 000 főt.
Legendák
A görög mitológia szerint Zeusz, a főisten, egyszer megharagudott Krónoszra, így kasztrálta őt, majd heves felindultságában a tengerbe vetette nemi szervét. Nos, a mitológia – és Homérosz – szerint az időisten ezen ficánkoló testrészből született Aphrodité, a szerelem istennője, aki a kényes szerv által keltett habokból, Kythira szigeténél bukkant először felszínre . A történet valóban ízig-vérig szexi, csak egy baj van vele: Ciprus is magáénak vallja Aphrodité születési anyaföldjét (illetve jelen esetben vizét). Egy másik – kissé ifjabb – legenda szerint Szent János a szigeten, egy sziklás hegység Szent Ioannis nevű templomának kis kápolnájában kezdte el írni az Apokalipszis könyvét.
A sziget megmaradt illetve újdonsült lakói viszont áhítattal szolgálják a természetet, és minden azzal kapcsolatos szépséget, poéziát. Inspirációt keresve (és találva) sok festő, író, kézműves lakik itt az év nagy részében. Jó példa erre a Chorában (fő-falu) szállodát vezető francia Francois és Frederic, akik az év nagy részét Kythirán, s a téli hónapokat Párizsban töltik. De találkoztam olyan (argentin-görög) kézműves házaspárral is, akik néhány éve szerény méretű milopotámoszi házukban készítik és árulják ékszereiket. Éltek már más szigeteken is, mesélték, ahol könnyen összerakható táblákról árulták portékáikat, de kellő nyugalomra és a munkájukat éltető természeti szépségre csak ebben a kis faluban leltek.
A tiszta tengervízen és a sok napsütésen túl még más – amúgy az Égei-tengerre egyáltalán nem jellemző – természeti szépséget is rejteget a sziget belseje. Ha az ember néhány napi semmittevés után már kellőképpen kiáztatta magát, és megfelelő mennyiségű napot is magába szippantott, megéri felkúszni a sziget domborulatai közé. A leghíresebb (és legnagyobb) vízesés könnyen megközelíthető: a Milopotámosz falucska szélétől röpke húsz perc alatt kényelmesen elsétálhatunk a méteres magasságokból alábucskázó Foniashoz (görög szó, jelentése magyarul gyilkos). A vállalkozó kedvűeket viszont még ennél is mesésebb látvány várja, ha túrabakancsukat és napfényvédő kalapjukat magukhoz veszik, ugyanis a hegy mélyén még sok más vízesés rejtőzik. Olyan ez, mint egy kincskereső kalandtúra. Minél tovább megy az ember, és minél több fát mászik meg, annál több vízesésre lel. Az erdőben sétálva a többszázéves fák kellemes árnyékot vetnek, s ha a sziklamászástól kimelegedtünk, jóérzéssel hűthetjük le felhevült testünket a jéghideg patak vizében.
A kivétel: augusztusi tumultus
A tömegmentes környezet okozta élvezetek alól kivételt képez az augusztusi hónap: mivel szinte minden görög ekkor nyaral. S mivel Görögország gyönyörű, sokrétű, meleg és selymes tengere is van, a görögök nem szeretik nyári vakációjukat külföldön tölteni. Ennek következtében viszont minden áldott “sziget” és “nem sziget, de vízközeli térség” augusztusban kiteheti a megtelt táblát. A fürdőzőőrület augusztus 15-én éri el a csúcspontját, Szűz Mária neve napján, mely állami (illetve egyházi) ünnepnap. Így ne csodálkozzunk, ha ezen a héten minden a megszokottnak duplájába kerül, és az amúgy frappáns kiszolgálás is kétszer annyi időbe telik, mint máskor. Ha a tömeget nem szeretjük, próbáljuk meg elkerülni a fürdőhelyeket és menjünk inkább Athénba, ami szinte egész augusztusban (de 15-én biztosan) üresen és csendesen tátong.
