Belföld

Legalább háromezren vettek részt az első pécsi Pride felvonulásan

Budapest Pride / fb
Budapest Pride / fb

A szervezők szerint háromezernél is többen vettek részt az első, vidéken megszervezett Pride felvonuláson szombaton Pécsen. A Pecsma.hu hírportál tudósításában azt írta, ellentüntetésen rendőrségi becslések szerint 130-an jelentek meg. Kővári János, aki várhatóan a Fidesz jelöltje lesz a városban, délelőtt szintén ellentüntetést tartott, ezen a rendezvényen maximum 100-an jelentek meg helyi értesülés szerint. A rendezvény rendbontás nélkül zajlott. A pécsi Pride bírálói és ellenzői által vizionált provokatív, megbotránkoztató elemek teljesen hiányoztak a felvonulásról, ami békés és jó hangulatú volt a tudósítók szerint.

A rendezvényen több ismert személyiség felszólalt. Steiner Kristóf például arról beszélt, régóta álmodik egy ilyen pillanatról. Mint mondta, imádja Budapestet, de „el kell szakadni attól, hogy mindent ott csinálunk”.

Mindegy, hogy ti honnan jöttetek, hol laktok. Fontos mérföldkő, hogy itt vagytok, és kiálltok az LMBTQ-emberek mellett

– fogalmazott.

Perintfalvi Rita teológus a rendezvényen felszólalva arról beszélt, hogy egy magát keresztények hazudó kormány kirekeszti az LMBTQ-embereket, ez ellen pedig a keresztényeknek is fel kell emelnie a hangjukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik