Belföld

Már újságírók és kutatók sem juthatnak be a börtönökbe

24.hu
24.hu

2017. 11. 14. 07:19

Az én jövőm sajnos még el sem kezdődhetett igazán, mert a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka egyetlen hazai börtönbe sem enged be, ellehetetleníti a kutatásaimat.

– mondta a Népszavának egy olyan doktorandusz hallgató, aki a börtönélethez szorosan kapcsolódó témában írja a disszertációját, empirikus kutatás nélkül viszont nem kaphat PhD-fokozatot.

Az indoklás nélküli elutasító határozatot néhány napja kapta meg, előtte azonban még kanosszát járattak vele a kérelméről döntők, írja a lap.

Az ügyintéző megkérdezték tőle, mi lesz a disszertáció eredménye, amire nyilván lehetetlen válaszolni, ez a kutatás lényege, hogy az ember nem tudja, hova lyukad ki. Kérdéseit, amit előre el kellett küldenie, színvonaltalannak tartották, miközben a rabok nagy része nyolc általánossal sem rendelkezik. Célja tehát nem az volt, hogy bonyolult szövegekkel fárassza a rabokat, hanem, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, melyekre választ remélhet.

Vig Dávid a Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője szerint amióta Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi vezetője vette át a büntetés-végrehajtás országos parancsnoki posztját, másfajta személet költözött a börtönökbe, amelyek éppenséggel nem a későbbi reintegrációt vagy a fogva tartottak jogvédelmét, a civil szakmai kontrollt erősíti.

A Népszava úgy tudja, nem csak a Helsinki Bizottságot és az Adj hangot elnevezésű, a börtönrádiót működtető szervezetet „tiltották ki” börtönükből, de más civil szervezetekkel is felbontották a szerződés, legutóbb pedig egy konferencián az egyik hetilap munkatársa panaszkodott arról, hogy a korábbiakkal ellentétben nem kapott riportkészítési lehetőséget.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.