2017. október 10., kedd
Ha lemaradtál a tegnap estéről:
- Több mint 20 ezren már kitöltötték az interneten a “Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció kérdőívét – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
- Az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti meg az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodást – jelentette ki hétfőn Ungváron Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki emiatt az uniós tagországok külügyminisztereinek jövő hétfői luxembourgi tanácskozásán kezdeményezni fogja a társulási megállapodás felülvizsgálatát.
Friss hírek:
- A Las Vegas-i lövöldözés elkövetője, Stephen Paddock a tömegmészárlás előtt pár perccel meglőtte a szálloda egyik biztonsági őrét is – osztott meg egy eddig nyilvánosságra nem került információt Joe Lombardo seriff hétfői sajtótájékoztatóján.
- A kormány szigorítaná, mit lehet beküldeni a raboknak. Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.
- Völner: A „Soros-terv” az Európai Egyesült Államokhoz vezet. Szerencsére a magyar kvótaper megakasztotta a folyamatot, vélekedik az államtitkár.
Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról:
Budapest
Traffipax:
- 06.30-08.30 VI., Andrássy út
- 06.30-08.30 VIII., Orczy út
- 07.00-09.00 IX., Üllői út
- 08.00-10.00 XII., Istenhegyi út
- 08.00-10.30 IV., Pozsonyi utca
- 08.00-11.00 II., Zöldlomb utca
- 08.30-10.00 XVI., Magtár utca
- 09.00-10.30 XV., Páskomliget utca
- 09.00-12.00 XVIII., Királyhágó út
- 09.30-11.00 XIV., Fogarasi út
- 10.00-12.00 IX., Távíró utca
Közúti információk:
- A Gazdagréti úton a Gazdagréti tértől a Tűzkő utcáig váltakozó irányban csak egy sáv járható útépítés miatt, naponta 7:30 és 16 óra között. A forgalmat jelzőőr irányítja.
- Kertészek okoznak útszűkületet a XIX., Üllői úton a Határ út és a Vas Gereben utca között, valamint az Ady Endre úton a Határ út és a Hofherr Albert utca között naponta 7 és 16 óra között.
- A Kőbányai úton a Könyves Kálmán körút és az Orczy tér között szintén kertészek lassítják a haladást naponta 7 és 16 óra között.
- A Vágóhíd utcában a Vaskapu utcánál félpályás lezárás van.
- Egyirányúsítják a XII., Felhő utcát egy szakaszon a Gyöngyvirág utca felé, valamint a Cédrus utcát a Diana utca felé gázvezeték-javítás miatt.
Mai időjárás:
- Változóan felhős idő várható.
- Elszórtan lehet eső, zápor.
- 17 fok körül alakul a nappali hőmérséklet.
Névnap:
- Gedeon
Deviza középárfolyam:
- EUR 312,38
- USD 266,17
- CHF 271,94
- GBP 348,92
+1:
Tegyél le mindent, mert itt a Star Wars 8 új előzetese: