Belföld

60-80 km/órás széllel jön a hidegfront

Kiadták a veszélyjelzést. A frontátvonulás miatt ingerlékenyebbek az emberek.

Csütörtökön eleinte erősen felhős lesz az ég, majd csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Este északnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, északon helyenként eső, zápor is lehet, a délnyugati szél többfelé megerősödik, késő estétől északnyugatira fordul, és északnyugaton, északon viharossá fokozódik. Ezért veszélyjelzést adtak ki.

Az elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés szerint a késő esti óráktól hat északnyugati, északi megyében az északnyugati, nyugati szelet viharos (60-80 km/órás) lökések kísérik péntek reggelig. 

Pénteken kezdetben borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől szakadozik a felhőzet. Többfelé lehet eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

Jelentős melegedés zajlik a légkörben a pénteken érkező újabb hidegfront előtt.

Ez az intenzív változás az időjárás-változásra kevésbe érzékenyeket is megviseli. Fokozódik a balesetveszély, mivel ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek az emberek -írja a Kiderül.hu.

(Kiemelt kép: MTI/Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik