A Fidesz szerint a „k@rva anyám”, amiért fel akarom emelni a mentősök fizetését
– kezdi Facebook-bejegyzését Szabó Tímea független parlamenti képviselő, a Párbeszéd politikusa.
Azt írja: az Országgyűlés Költségvetési bizottsága napirendre vette javaslatát arról, hogy tízmilliárd forint elkülönítésével azonnal 60 százalékkal emeljék a mentősök fizetését. Az összeg – amit nyár eleji tüntetésükön kértek a mentődolgozók – kevesebb mint egytizede a Puskás stadion felújításának.
Szabó beszámolója szerint a fideszes Szűcs Lajos erre azt kezdte fejtegetni, hogy „milyen nagy béremelések voltak már eddig is”, amire parázs vita alakult ki. Közben a szintén fideszes Boldog István odahajolt szomszédjához, és félhangosan mondott neki valamit. A bizottság elnöke, az MSZP-s Mesterházy Attila erre jegyzőkönyvbe kérte, hogy
Itt végleg elszabadultak az indulatok, Szabó szerint „Boldog rémülten tagadta a nyilvánvalót”, Szűcs pedig kijelentette, hogy Szabó lehülyézte Boldogot. Ez utóbbi egyébként Szabó szerint nem igaz, ő csak azt javasolta, hogy megjegyzések helyett inkább menjen vissza kedvenc parlamenti hobbijához, a korona előtti hajolgatáshoz.
„Elég volt, hogy ezek elmegyógyintézetet csinálnak a parlamentből, miközben folyamatosan gyengül az ország” – összegezte a képviselő a történteket.