Belföld

Botka bemutatta szövetségeseit

Azt ígérte, ha győznek, egy felcsútira is ugyanazok a törvények fognak vonatkozni, mint a legszegényebb zalalövőire.

Úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt és politikus akarja eltakarítani az Orbán-kormányt, sokan a saját politikai túlélésükért küzdenek

– mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt választmányi ülésén, amelyről a hvg.hu számolt be. Szerinte a kormányváltáshoz szövetséget kell kötni, és aki ebben nem hajlandó részt venni, és még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja, hogy „Orbán és bandája 2018-ban megbukjon”.

A politikus szerint csak elvi alapon lehet újjáépíteni az ellenzéket, aminek „csak siker lehet a vége, különben jöhet az orbáni diktatúra”.

Botka azt mondta, Orbán mindhárom lehetőségét eljátszotta, nem szabad neki negyedik esélyt adni.

„Tehetetlen és tehetségtelen kormányok is voltak, de az Orbán kormány tudatosan taszította kilátástalanságba az országot, leépítette a demokráciát, a jogállamot, megszállta a gazdaságot, lerabolta az országot” – sorolta.

Megígérte: helyrehozzák mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak. Azt is mondta: az Orbánékat leváltó kormány nem fog urizálni, győzelem esetén első dolguk lesz az egyenlő állampolgárság bevezetése, hogy

egy felcsútira is ugyanazok a törvények vonatkozzanak, mint a legszegényebb zalalövőire.

Bemutatta szövetségeseit:

  • Némethné Jankovics Györgyit, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökét,
  • Andor László volt uniós biztost
  • Szent-Iványi István liberális politikust, aki a külpolitikáért felel majd
  • Komáromi Zoltánt, az Együtt politikusát, aki az egészségügyi programon
  • és Büttl Ferencet, a Párbeszéd politikusát, aki a gazdasági programon dolgozik.

A rendezvényen megjelent Ács Sándorné, a lerombolt kishantosi gazdaság vezetője is, aki első szövetségese volt Botkának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik