Belföld

Azt állítja a borsodnádasdi fiú, hogy ivott és herbálozott, mielőtt megölte Csengét

Indítványozta az ügyészség a borsodnádasdi emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. A legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről csütörtök délelőtt dönt a bíróság – tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivőjétől szerdán kora délután.

Martossy György főügyészhelyettes a 24.hu megkeresésére közölte, hogy a gyanúsított

a saját elmondása alapján a cselekmény napján nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott és több “herbás” cigit elszívott.

Hogy valóban alkohol, akár egyéb szer hatása alatt állt-e, a nyomozás feladata kideríteni.

Ugyanakkor az elkövetés szempontjából az ilyen jellegű, önhibából eredő leittasodásnak vagy bódult állapotnak nincs jelentősége, vagyis úgy kell tekinteni, mintha színjózanul követte volna el.

A főügyészhelyettes kérdésünkre közölte, hogy “alapesetes emberölés” miatt folyik eljárás, vagyis nem merült fel minősítő körülményre adat, mint például különös kegyetlenség, vagy aljas indok. Ennek büntetési tétele öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

Azt továbbra sem tudni, a lánynak miért kellett meghalnia. A rendőrség kedden arról számolt be, hogy a jelenlegi információk szerint nem szexuális indíttatású bűncselekmény történt. Ennek kapcsán Martossy György azt közölte, a motívum kapcsán egyelőre nem tud tájékoztatást adni, mert a

a gyanúsított beismerő vallomása csak részleges, nem terjed ki mindenre.

Hozzátette:

A nyomozás megindult, szükséges  igazságügyi orvosszakértő bevonása a halál pontos körülményeinek megállapítása miatt, ezen túl az esetleges kábítószertől vagy alkoholtól befolyásoltság bizonyítása érdekében.

Ahogy arról beszámoltunk, a 20 éves fiút hétfőn fogták el, a rendőrség kedd délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese azt mondta, hogy az eddigi adatok szerint a fiatalok Borsodnádasd egyik erdős területén találkoztak, és beszélgetni kezdtek. A fiatal lány később öntudatlan állapotba került, ekkor a fiú egy vízzel telt aknába eresztette. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a halálát fulladás okozta.

A gyilkosság helyszínére vitték a borsodnádasdi fiút - videóval
A 20 éves fiatal nyomozókkal tért vissza helyszínre, és megmutatta, hova rejtette - az akkor még eszméletlen - kamaszlányt.

Az információk, miszerint az áldozatra egy vízzel teli aknában bukkantak rá meztelenül, megerősítette, de hozzátette – ahogy azt feljebb már írtuk -, hogy jelenlegi információk szerint nem szexuális indíttatású bűncselekmény történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik