Belföld

Álnéven versenyez a körözött magyar pilóta

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 07. 03. 08:05

Két elfogatóparancsot adtak ki ellene, mégis rendszeresen indulhat ralikrossz-versenyeken.

A Blikk szúrta ki, hogy a magyar és külföldi futamokon “Luigiként” szereplő versenyző nem más, mint Lajos Gyula, aki ellen a rendőrség 2014-ben és 2016-ban körözést adott ki, csalás miatt. A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) erről nem tudott. Oláh Gyárfás elnök közölte, hogy versenyzőik érvényes licenccel, útlevéllel rendszeresen mennek külföldi futamokra.

Noha az engedélyhez nem kell erkölcsi bizonyítvány, természetesen elvárjuk a pilótáktól, hogy be- és tiszteletben tartsák a törvényeket. Elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen félreértés történt az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint továbbra is körözik a ralikrosszost, akit nem ért utol a lap, amelynek Kamarás Péter ügyvéd meglepőnek nevezte, hogy a férfi autóversenyeken indul, noha körözik. Lajos Gyulát az Interpol nem keresi, rendszeres résztvevője a külföldi futamoknak, így az Európa-bajnokság küzdelmeinek is. Tavaly mi is megírtuk, hogy a magyar pilóta a 9. helyen fejezte be az Eb-t.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.