Belföld

Orbán: Egyiptom politikai értelemben a szomszédunk

Vasárnap este körülbelül ötven autóból álló konvoj zúzott végig a ferihegyi reptér felől az Üllői úton keresztül Budapest belvárosáig. Ilyen komoly delegációkat, de főleg ennyire komoly rendőri biztosítást nem kap akárki Magyarországon. Vlagyimir Putyinnak volt ehhez mérhető küldöttsége utoljára a városban.

Egyből el is indult a találgatás, hogy ki lehet az, aki Budapestre érkezett. A magyar kormány ugyanis nem promótálta túl, hogy külföldi vezetők látogatnak a fővárosba. Az hamar kiderült, hogy Abdel Fatah el-Sziszi egyiptomi elnök érkezett meg.

Csak az nem, hogy miért.

Az egyiptomi sajtó ugyanis azt írta, hogy az elnök a Visegrádi Csoport találkozójának díszvendégeként jön Budapestre. De a Visegrádi Csoport hivatalosan semmilyen találkozót nem tart Budapesten a következő két napban.

Pedig oka volna rá, hiszen a Visegrádi Csoport elnökségét július elsején Magyarország vette át Lengyelországtól. De a magyar kormány érthetetlen módon teljesen agyonhallgatta az elnökségét egy olyan szervezetben, amire – az EU-tagsággal ellentétben – politikailag is büszke.

Mivel a magyar soros elnökség három napja tart, bőven lenne ok arra, hogy visegrádi csúcsot tartson a kormány. De sem lengyel, sem cseh, sem szlovák meghívottakról nem hallottunk Budapesten, ahogy visegrádi csúcsról sem.

Sőt, a csúcs létezésének némileg ellentmond, hogy az elnökség átadás-átvételi ceremóniája Varsóban volt június 20-án, mind a négy kormányfő részvételével. Orbán Viktor pedig büszkén jelentette ki, hogy ha nem lenne a Visegrádi Csoport, már migránsok százezrei lennének Európában.

Isten tudja, hogy jön ehhez Csehország, Szlovákia, vagy Lengyelország, ahová még Magyarországhoz képest is kevés menekült érkezett.

Abdel Fatah el-Sziszi látogatását még érdekesebbé teszi, hogy hivatalosan kihez jön látogatóba. Az elnököt elvileg kollégája, Áder János fogadja, de udvariassági látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnöknél is. Ehhez képest a Kormány.hu angol nyelvű – és kizárólag az angol nyelvű – hírei azt írják, a delegációt Simicskó István honvédelmi miniszter fogadta és kísérte a belvárosba. A hír szerint az egyiptomi elnök és Simicskó elvileg védelmi-katonai együttműködésről is tárgyalnak, ami csak kicsit hangzik ijesztően.

Ala Juszef, az elnök szóvivője viszont azt mondta, kereskedelmi-ipari tárgyalások is szóba kerültek.

Orbán Viktor hétfő délben fogadta el-Sziszit a parlamentben, amit a Kormány.hu élőben közvetít, ígérték. Így végre kiderülhetett volna, hogy egészen pontosan miért is érkezett az egyiptomi elnök Magyarországra.

Csakhogy hiába hirdette meg a kormányzati oldal, hogy:

Orbán Viktor miniszterelnök és Abdel Fattah el-Szíszi, Egyiptom elnöke tárgyalásuk után sajtónyilatkozatot tesznek. Az eseményt 12 órától élőben közvetítjük, végül az egészből nem lett semmi, mert 12 órakor elment az egész.

Van egy cachelt változat, ahol elérhető a honlap, de a tájékoztatót végül nem közvetítették. Így kénytelenek vagyunk az MTI-re hivatkozni, hogy mi történt.

kormany.hu

Egyiptomi, magyar, két jó barát

Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével. A kormányfő sajtónyilatkozatában – az egyiptomi államfő társaságában – azt mondta:

Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem “politikai értelemben a szomszédunk”, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely “hatást gyakorol a mi életünkre”.

Kijelentette: Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.

Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere, mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.

Az egyiptomi nép meg van győződve a stabilitás szükségességéről és kész megfizetni ennek az árát, válaszolt erre Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök. Az egyiptomi elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt az Országházban, majd a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az egyiptomi nép a terrorizmus elleni harcot és a jelentős gazdasági intézkedéseket is kész vállalni a stabilitás érdekében.

Hangsúlyozta: nem kell külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között, a keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak.

A Visegrádi Csoport csúcstalálkozójáról az egyiptomi sajtóban megjelent hírek szerint el-Sziszi lenne az első arab államfő, aki részt venne a Visegrádi Csoport találkozóján. A meghívás meglepően hangzik azt ismerve, hogy viszonyul Orbán Viktor az arab világhoz, de a magyar miniszterelnök hozzáállása valójában elég ambivalens. Miközben a muszlim menekültek érkezését lelkesen használja a saját politikai céljaira, a közel-keleti vezetőkkel többnyire semmi problémája nincs.

*

Sziszi egyébként csak pár fokkal neccesebb államfő, mint Recep Tayyip Erdogan. 2013-ban vette át a hatalmat egy katonai puccsal a hatalmon lévő, előtte évtizedeken keresztül betiltott Muszlim Testvériségtől. Ami azért is érdekes, mert Hoszni Mubarak bukása után pont a Muszlim Testvériség volt az, amelyik a katonaságtól magához ragadta a hatalmat. El-Sziszi elképesztően durva tisztogatásba kezdett Egyiptomban, ami jelenleg kezd a világ egyik legveszélyesebb helyévé válni az újságírók és az ellenzékiek számára.

Jászberényi Sándor kollégánk évekig élt Egyiptomban, a tisztogatásokról riportot is írt. Több tízezer ember került el-Sziszi miatt börtönbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik