Belföld

Gyurcsány: Kormányzásra készülünk

Gyurcsány: Kormányzásra készülünk

Bátran kijelentette, pedig még a baloldalon sincs egyezség. Újbudai fórumán többször odaszúrt Botkának, szerdán pedig a levelét is elküldi neki.

A DK elnöke feleségével, Dobrev Klárával érkezett, majd rögtön a közepébe vágott: azzal kezdte, Budapest őrzi európai, szabad lelkületét, aki itt sikeres tud lenni 2018-ban, az nagy lépéselőnnyel indul országos szinten is.

Az ellenzék nyerni fog a fővárosban, azon dolgozunk, hogy ez máshol is így legyen. Ránk férne már a győzelem.

Meg is mondta, hogy miért. A hétvégét Kötcsén töltötte és látta a tévében Ariana Grande manchesteri jótékonysági koncertjét a terrortámadás után néhány nappal. Akkor azt kívánta, bárcsak látná a műsort Orbán is, akkor ugyanis rádöbbenne, reménytelen az a vállalkozása, hogy megfélemlítse az európai fiatalságot.

“Álljuk útját Orbán térhódításának” – üzent, ha nem is a fiataloknak, sokkal inkább a padsorokban ülő nyugdíjasoknak.

Kijelentette: pártja kormányzásra készül.

Fotó: 24.hu / Bielik István

De nem azért kell kormányozniuk, hogy olyanná tegyék az országot, amilyenek ők, hanem azért, hogy mindenki úgy élhessen, ahogy szeretne. Ugyanis most a helyzet úgy áll, mondta, hogy a kormány dönt mindenről, kiből mi lehet, ki barát, ki ellenség.

Kicsit neheztelek is Soros Györgyre, mert a második helyre szorultam.

Felháborítónak és embertelennek nevezte a csak Taigetosz-törvénynek nevezett jogszabályt, mert a Fidesz a legkiszolgáltatottabb rétegbe rúg bele. Úgy látja, a kormánypárt keresi “a tökéletes magyar mintapéldányt”, de az ő szeme előtt elrettentő példaként ott lebegnek a XX. század sorstragédiái.

Hosszan üzent az MSZP-nek és Botka Lászlónak, akivel hetek óta üzengetésben áll. Tudja, hogy a DK sokaknak az útjában áll, de nem zavarja, szerinte ugyanis mindenkinek, akár az egy-két százalékos pártoknak is helyük van a demokratikus oldalon. Ahogy magát ismeri, elképzelhetőnek tartja, hogy a múltban okozott olyan sérelmeket másoknak, amiket azok még mindig nem dolgoztak fel, de kedd esti fórumán azt mondta, hogy:

Akkor bocsánat, tessék.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Mert összefogásra van szükség, de úgy, hogy – újabb üzenet Botkának – senki ne sajátítsa ki a vezér szerepét. Az MSZP legutóbbi kongresszusával egy időben a DK is összeült, utána Gyurcsány telefonon beszélt Botkával, de sokra nem jutottak, csak arra, a volt miniszterelnök inkább levélben írja le, amit akar.

A levél elkészült, szerdán el is küldöm neki, amivel egy időben nyilvánosságra is hozom azt – jelentette be.

Azt mondta, a levélben nem lesz semmi különös, csak az, hogy tárgyalni kell a DK-nak és az MSZP-nek, csak így van esély az összefogásra. Amíg ez nincs, minden más kérdés csak másodlagos, tette hozzá.

(A politikai motivációja egyszerű Gyurcsánynak: a mögötte álló 300-350 ezer emberrel erőt akar fitogtatni, nem pedig lehajtott fejjel bevonulni a Botka-táborba. Támogatói ugyanis akkor is bevinnék őt a parlamentbe, ha önállóan indulna a DK, de érdemi változásra, a közélet befolyásolására csak az MSZP-vel összefogva van esélye.)

Leszögezte: ő és a DK készen áll.

Nem akart felelőtlen ígérgetésekbe belemenni, mert tanult a hibáiból saját elmondása szerint, de annyit elárult, hogy azzal tisztában van, Orbán előtt jobb volt – bár voltak hibái a kormányzásának, mert szavai szerint csak a Teremtő és Orbán tökéletesek –, azt pedig leszögezte, utána is jobb lesz. Sokkal többet pedig azért nem ígér, mert “parlamenti képviselő legalább leszek, ha kormányra jutunk, azt csak megengedi Botka Laci, akkor pedig önök számon kérhetik mostani szavaim.”

Fotó: 24.hu / Bielik István

Híveit felkészítette a fórumán arra is, hogy a választási kampányban megpróbálják majd lejáratni őt.

Ha azt olvassák majd valahol, hogy már reggel 7-kor részegen megyek be az ATV-be, délután pedig felszívok egy kis kokaint, a kettő között pedig a plébánossal üzekedem a templomkertben, amit fiatal lányok és fiúk néznek, ne essenek kétségbe, nem lesz igaz. A Habony-média mindenre képes.

Szerinte a 2018-as választás tétje az lesz, hogy Orbán vagy Európa.

*

Kérdésre válaszolva Gyurcsány a fóruma végén elmondta, van véleménye a CEU-ügyről és a sorosozásról, a civilek vegzálásáról, órákat tudna csak ezekről beszélni, de 1., nem teszi, mert ezzel hagyná magát és a Fidesz határozná meg, miről kell beszélnie, 2., a Somló-hegy környékén senki nem tudja, mi az a CEU, ha az anyját megkérdezné, ő is csak visszakérdezne, “Tán meglágyult az agyad, fiam?” Hallgatóságának is azt tanácsolta, inkább a fontos dolgokkal foglalkozzanak.

Jött kérdés a fiatalításról is, amit a volt miniszterelnök elegánsan csak annyival került ki, hogy a fiatalokat kevéssé érdekli a politika, az ötvenes támogatói meg reméli, sokáig fognak élni.

Kérdezték az állítólagos dokumentumokról is, amelyek még ugyan nincsenek a birtokában, de Orbán külföldi bankszámláit igazolnák, erről azt mondta, be kellett dobni a köztudatba, meg kellett próbálni, inkább, mint hogy elhallgassa. Szerinte ha nem beszél róla, de a választások előtt két héttel valaki azt mondja, Gyurcsány tudott erről és elhallgatta, kicsinálta volna magát.

Egy politikai aktivista pedig börtönnel fenyegette meg a DK elnökét, sőt, azt kiabálta felé, futni fog az életéért.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Olvasói sztorik