Belföld

Meghalt Szitnyai Jenő

Életének 71. évében rövid betegség után szerdán este elhunyt Szitnyai Jenő újságíró – tájékoztatta a család csütörtökön az MTI-t.

Szitnyai Jenő pályáját a Pest Megyei Hírlapnál kezdte, majd a Magyar Rádió munkatársa lett. A hazai sajtó első szolgáltató szerkesztőségének, és a több mint három évtizede hallható Napközben műsornak alapító tagja. Riportösszeállításai, helyszíni élő adási műfajteremtőnek számítottak a rádióban.

2002-től a Duna TV Határon túli szerkesztőségének vezetője volt, majd a következő években vidéki televíziós vállalkozások alapítója, főszerkesztője, intézmények médiaszakértője volt.

Több mint száz dokumentumfilmet, filmsorozatot készített, egyebek mellett zarándokutakat örökített meg, horvát nemzetiségi műsorokat készített.  1991-ben megkapta a Petőfi Sándor Sajtószabadság Díjat, 2003-ban a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik