Belföld

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.

A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.

A zarándoklat és a fiatalok részvétele azon üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is

– mondta az államtitkár.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A zarándokok Nagyváradon püspöki szentmisén vesznek részt a Szent László alapította püspökség székesegyházában. A vonat várhatóan fél négy előtt érkezik Kolozsvárra, ahol ünnepséget tartanak az állomáson. A szervezők szerint, ahogy a korábbi években, úgy várhatóan idén is minden állomáson sok erdélyi magyar fogadja majd őket.

A zarándokok pénteken Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik