Belföld

Most nyolc rendőr vonult ki a Futrinka egyesület kutyamenhelyére a feljelentő szomszédok miatt

Az egyesület az alábbi posztot rakta ki a facebookra:

A mai napon (2017.05.26.) reggel ismét 8! rendőrrel érkezett telephelyünkre egy közterület felügyelő és egy polgárőr. Sajnos mire Egyesületünk Elnöke kiért (más okból ment a telephelyre) a közterület felügyelőt kollégáink már beengedték a területre. Mindezt ismét! mindenféle határozat vagy papír nélkül, újból a már meglévő határozatra hivatkozva tették. Leolvasták a telephelyen tartózkodó kutyák chiipjét. A kutyák magánszemélyek nevén vannak nyilvántartva.

 

Mikor Egyesületünk Elnöke számon kérte őket, hogy miért jöttek, akkor a közteres közölte, hogy a határozat alapján a területen tilos kutyát tartani. A már közzétett határozatban erről egy sor sincs. A közterület felügyelő elkérte Elnökünk személyes okmányait, aki jogi képviselő javaslatára megtagadta iratai átadását. Erre a közteres megfenyegette, hogy a telephelyen kívül várakozó rendőrök segítségét fogja kérni az igazoltatásban. Erre Elnökünk azt a választ adta, hogy nekik szívesen igazolja magát. A közteres kérte a rendőrök segítségét, akik megtagadták az igazoltatást.

 

Egyesületünk Elnöke megkérdezte a 8! rendőrt, hogy miért jöttek, és miért egy közhasznú, állatmentéssel foglalkozó szervezetet zaklatnak és fenyegetnek, ahelyett, hogy az állatkínzókat, vagy egyéb bűnelkövetőket vennének górcső alá. Mindezt 8! rendőrrel, az adófizetők pénzén. A rendőrök, akik a területre nem léptek be, annyit válaszoltak, hogy ők az önkormányzat utasítására jöttek ki bűncselekményt és szabálysértést megelőzni. Más választ nem adtak, de végig felvételt készítettek, mintha valami bűnözők, maffiózók lennénk.

Nem ez volt az első eset, hogy rendőrök vonultak ki az egyesülethez. Legutóbb a kutyákat is magukkal vitték. Az ok néhány mérges szomszéd volt, akik szerint a kutyák ugattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik