Belföld

Pont a CEU-ügy kormányzati főtárgyalója hagyja ki a CEU-s tárgyalást?

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2017. 05. 17. 09:27

A Népszava szerint szerdán ülnek tárgyalóasztalhoz a kormány delegáltjai és a Közép-európai Egyetem vezetői, hogy a lex CEU-ról egyeztessenek, de azt nem tudni, hogy kik képviselik majd a kormányzatot. A lap úgy értesült, hogy épp a CEU-s tárgyalások vezénylésére kinevezett Altusz Kristóf nem vesz majd részt az egyeztetésen.

Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, és elvileg neki kellene tárgyalni az USA hatóságaival. A CEU mellett kiálló amerikai kormányzati illetékesek azonban már korábban jelezték: ez nem fog megtörténni.

Az üzenet szerint a magyar kormánynak az egyetemmel kell tárgyalni, nem velük.

Altusszal kapcsolatban Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Mandinernek azt mondta, hogy a kormány „bedobott egy nevet, akinek elvileg ez a reszortja, de nem hallottam róla, hogy felvette volna a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal. Legalábbis én nem tudok róla, és szerintem tudnék, ha megpróbálta volna”.

Az amerikai hatóságokkal valóban nem sikerült felvenni a kapcsolatot, de a Külügyminisztérium szerint mégis sikeres Altusz tevékenysége, mert tárgyalást folytatott Malajzia és Thaiföld budapesti nagyköveteivel és az amerikai ügyvivővel.

Altusz a Fidesz-frakciótól érkezett a közigazgatásba: korábban az volt a feladata, hogy a fideszes képviselők számára közép- és hosszú távú straté­giákat dolgozzon ki, tárgyalásokat készítsen elő és koordinálja a parlamenti munkát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Brüsszel, 2013. március 14.
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke (b) és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben 2013. március 14-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.