Belföld

Timmermans: Orbán tudja, hogy ezúttal túl messzire ment

Nyugtalanító folyamatok zajlanak Magyarországon és Lengyelországban - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke egy csütörtöki német lapinterjúban.

A bizottság alapjogokért felelős alelnöke a Die Zeit című liberális hetilapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő “egyértelműen antiszemita” hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, azt mondta, hogy pontosan így értette a miniszterelnök szavait, és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában.

Ha engedte volna, hogy Orbán Viktor “provokálja”, a vitáról szóló sajtóbeszámolókat ez a téma dominálta volna, amit el akart kerülni – fejtette ki a volt holland külügyminiszter, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) politikusa. Arra a kérdésre, hogy most, néhány nap elteltével miként válaszolna, elmondta,

az Európai Bizottságnak sokkal erőteljesebben be kell kapcsolódnia a magyarországi nyilvánosságban zajló vitába.

Ez “sokkal-sokkal okosabb, mint kívülről támadni Orbánt vagy más politikusokat” – mondta Frans Timmermans.

Orbán kipuhatolja, meddig mehet el

A Közép-európai Egyetem körüli fejleményekkel kapcsolatban hozzátette, hogy Orbán Viktor “mindig kipuhatolja, hogy meddig mehet el”, és felhagy törekvésével, amikor “látja, hogy nem mehet tovább”.

Kifejtette, hogy Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (Pis) konzervatív lengyel kormánypárt elnöke “sokkal ideologikusabb”, mint Orbán Viktor, aki mindent megtett azért, hogy választási győzelmet arasson anélkül, hogy kockáztatná a szakítást az Európai Unióval. A magyar kormányfő hazájában hitet tett a magyar identitás és “az illiberális demokrácia” mellett, Brüsszelben viszont gazdasági növekedésről beszélt és az Európai Néppárt “köreiben sütkérezett”. Azonban “ez a játék már nem működik” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy miért nem működik, Frans Timmermans kifejtette:

Orbán profitált abból, hogy a többi európai sokáig nem vette észre, mit művel otthon”, de formálódik egy “európai nyilvánosság

, és már

értjük, hogy egyre inkább függünk egymástól.

Hozzátette: a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos tüntetések “meglepték a magyar kormányt”, és Orbán “elszámította magát”.

Szerintem tudja, hogy ezúttal túl messzire ment

– mondta az EB első alelnöke. Kiemelte, hogy a magyarok háromnegyede azt akarja, hogy Magyarország feltétlenül maradjon az EU tagja, Lengyelországban pedig a lakosság többsége üdvözli a bizottság által betöltött szerepet a lengyel kormánnyal folytatott vitában.

Ez azt mutatja, hogy az EU-nak van támogatottsága ezekben az országokban, noha a kormányok

Brüsszelt szidalmazzák és a Szovjetunióval hasonlítják össze az EU-t.

A bizottságnak “ki kell használnia ezeket a lehetőségeket” – mondta Frans Timmermans. Lengyelországgal kapcsolatban mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy “a jogállamiság alapvető veszélyeztetése” mindaz, ami az országban történik. Arról is beszélt, hogy “a nacionalistáknak és populistáknak van egy közös céljuk, meg akarják semmisíteni az EU-t”, ezért küzdenek.

Ebben az “összeütközésben egymással szemben állnak olyan politikusok, akik hisznek a nyitott társadalomban, és olyanok, akik zárt társadalmat akarnak”. Ebben a helyzetben “nekünk, európaiaknak is el kell kezdenünk küzdeni” – mondta az EB alapjogokért felelős vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik