Belföld

Átölelték a lábunkat, mintha sosem engednének el – egy magyar orvos Kongóban

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 04. 16. 13:26

Sokak álma az élet a trópusokon, de nem épp a háborús Kongóban. Molnár Zsófia nagyot vállalt, orvosként a Nyugat helyett Afrikát választotta. Az afrikai országban hatalmas nyomort, fegyveres, erőszakos csoportokat és minden átható korrupciót tapasztalt, ugyanakkor annyi optimizmust és mosolyt nemigen látott azóta sem. Fantasztikus gyógyulásoknak volt tanúja, de sok nyomorúságos halálnak és megbélyegzésnek is. Hét hónap története az Orvosok Határok Nélkül szervezetben, Kongóban, interjúban.
Korábban a témában:

Mit csináltal pontosan és mennyi ideig voltal a Kongói DK-ban?

Az Orvosok Határok Nélkül (Médecins sans Frontières (MSF)/ Doctors Without Borders) nevű nemzetközi szervezet dolgozójaként, orvosként dolgoztam 7 hónapot a Kongói Demokratikus Köztarsasag északkeleti részén. Márciusban jöttem haza.

Miért határoztál úgy, hogy csatlakozol az MSF-hez?

Hosszú évekig nagy álmom volt, hogy az MSF-fel dolgozhassak valamikor – azt hiszem, talán mióta elhatároztam, hogy orvos leszek. Csodáltam az elveiket és azokat a módszereket, amikkel sebezhető embereken segítenek szerte a világon. Az orvosok határok nélkül kifejezés jelentése (és egyúttal a szervezet alapelvei) a neutralitás, függetlenség es pártatlanság. Ennek mindenképp a része akartam lenni.

Ezentúl az MSF-el dolgozók sem ismernek határokat. A munka fárasztó, megerőltető és sokat kivesz az emberből, de fantasztikus is egyben. Talán az egyik oka a csatlakozásomnak a saját határaim megismerése is volt. A jelentkezéshez 2 év orvosi tapasztalatra volt szükség, illetve

fontos volt, hogy legyen tapasztalatom “harmadik világbeli” országokban, akár utazás vagy munka szintjén. Addig vártam a jelentkezéssel, amíg ezek mind meg nem lettek.

Volt-e választásod, hogy az MSF melyik projektjéhez csatlakozol, magyarán melyik országba utazol?

Nem volt választásom, az MSF oda küld, ahol önkéntesekre van szükség. Természetesen megpróbáltak a profilomhoz leginkább illő projektet találni nekem. De meg is fordíthatjuk a dolgot: egy adott projekthez illő embert probálnak keresni, aki a tapasztalata alapján a legtöbbet tud segíteni. Természetesen voltak nagy álmaim, országok, ahova nagyon szerettem volna menni: francia nyelvterületek sok trópusi betegséggel, mint Haiti vagy a Kongói Demokratikus Köztarsasag, orosz nyelvterületek ritka betegségekkel, mint például Oroszország vagy Üzbegisztán, és ezt természetesen el is mondtam az interjún. Orvosként szerencsésnek mondhatom magam, hogy szinte minden szakmai álmom teljesült: Kongóban rengeteg trópusi fertőző betegséget láttam és foglalkozhattam HIV pozitív es ritka TBC-s betegekkel is.

Fotó: Molnár Zsófia

Mit csinálsz most Kongó után, merre tovább?

Szükségem volt egy pár hét szünetre itthon, hogy bepótoljak egy jó adag alvást és sok családi, baráti találkozót, ezek nagyon hiányoztak. Májustól infektológiai kutatással fogok foglalkozni és remélhetőleg továbbra is részt veszek az MSF segítő tevékenységében, még ha nem is Afrikában, hanem Európából.

Milyen feladatokat lát el az MSF Kongóban, mennyi embert látnak el napi szinten?

Ez az MSF

Ahogy a Vöröskereszt, úgy az MSF is egy szörnyű háborúra adott válaszból nőtt ki 1971-ben, ez a biafrai konfliktus volt. A szervezet székhelye a svájci Genfben van, döntően magánadományokból tartja fenn magát. Orvosi ellátást nyújt a háborús zónákban, katasztrófa sújtotta területen, nyomorgó térségekben élőknek. 1999-ben Nobel-békedíjat kapot. Az utóbbi években többször bekerült a hírekbe, amikor jemeni vagy afganisztáni kórházait bombázták le. Jelenleg amúgy rengeteg afrikai, néhány latin-amerikai, sok ázsiai és pár európai országban is jelen van Brazíliától Szomálián át Kambodzsáig.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban számos különböző profilú MSF-projekt működik több mint 2000 munkatárssal. Abban a projektben, ahol én dolgoztam, a szervezet egy nagy kórház támogatásán kívül 5 kisebb egészségügyi centrum működését, illetve egy komplett HIV-program és a nemzeti TBC-program gördülékenységét is segíti. Napi szinten több száz beteget láttunk el, de ez csak egy durva becslés. A betegek nagy része maláriaban, légúti fertőzésekben, fertőzéses eredetű hasmenésben és alultápláltságban szenved.

Mi a te feladatköröd? Mennyit dolgozol egy nap?

Orvosként alapvetően a klinikai munkát felügyeltem a kórházban, amit a helyi, kongói orvosok végeztek. Sok komplikált esetet láttam, amelyekhez a tanácsomat kérték, tanítottam alapvető klinikai dolgokat, segítettem a röntgenek és ultrahangvizsgálatok értékelésében, illetve klinikai képzéseket tartottam. Részt vettem találkozókon a kórházvezetéssel, amik célja a kórház korszerűsítése és a munka minőségének javítása volt. Emellett a működő HIV és TBC, valamint krónikus betegségek (szívbetegségek, cukorbetegség, epilepszia, vesebetegség stb.) kezelésével kapcsolatos programok működését elemeztem. Többször volt szerencsém a külső egészségügyi centrumokat is meglátogatni, amik több-kevesebb óra autóútra voltak.

A kórházban és a helyiekkel franciául, a nemzetközi csapattal angolul beszéltünk. Általában 10-12 órát dolgoztam egy nap, szombaton is. A munkaidő persze azért sokszor volt flexibilis, hiszen gyakorlatilag mindig a “munkahelyemen” voltam: a bázisunk és irodánk csak pár perc sétára volt a kórháztól, így aztán bármikor szükség volt rám, én mentem.

Ugyanúgy vannak ügyeletek, mint a hazai ellátásban? Mi az alapvető különbség a két egészségügyi rendszer között?

A helyi orvosok dolgoztak éjszakánként, de nekem nem kellett velük lennem nonstop. Ha viszont hirtelen egy nehéz helyzetben találták magukat, legyen ez napközben vagy az éjszaka közepén, mindig felhívtak.

Az egészségügyi rendszerek között természetesen vannak különbségek: az egészségügyi ellátásért a legtöbb helyen fizetni kell, nincs egészségbiztosítás, mint otthon. Ott, ahol egy civil szervezet (vagy ez esetben az MSF) támogatja az egészségügyi rendszer működését, ott lesz az ellátás mindenki számára ingyenes. Kongóban is vannak orvosok, nővérek, segédnővérek, tanulók mint otthon. Egy képzett, tapasztalt, munkáját becsülő és tisztelő csapattal dolgoztam együtt a kórházban és a külső egészségügyi centrumokban egyaránt, ez óriási élmény volt.

Fotó: Molnár Zsófia

A kórház higiéniai körülményei természetesen (már csak a kultúrális különbségek miatt is) kicsit talán rosszabbak voltak, mint egy európaié, de a takarítók itt is megfeszülve dolgoztak azon, hogy amennyire lehet, tisztaság legyen. A műtőben voltak steril eszközök, és (ugyan folyamatos emlékeztetéssel) sikerült a kézmosást is univerzálisan bevezetnünk a belépéskor mindenkinél.

Milyen donorok finanszírozzák az MSF-et, illetve te körülbelül mennyit keresel?

Az MSF-et kizárólag privát donorok finanszírozzák. Karácsony idején kaptunk néhány nagyon aranyos képeslapot egy pár ilyen donortól, akik megköszönték nekünk a kemény munkát, szuper volt olvasni ezeket, még ha nem is ismertük személyesen a feladókat. Az Msf.org oldalon keresztül bárki adakozhat akár egy kis összeggel is rendszeresen.

A fizetésem majdnem annyi volt, mint amennyit itthon orvosként kerestem. Az ételre és egyéb tevékenységre külön zsebpénzt is kaptunk ezen felül. Persze Kongóban nem sok mindenre lehet elkölteni a fizetést, de azért a főváros tud nagyon drága lenni.

Mit a legnehezebb elviselni Kongóban?

Nagyon szomorú látni azt a szintű szegénységet, amiben a lakosság él amellett, hogy a régió természeti kincsekben milyen gazdag, és mindez csak pár ember kezében van. Tudni azt, hogy az embereket fegyveres csoportok rendszeresen zaklatják, megölik és megerőszakolják, illetve ilyen erőszak áldozatait látni számomra főleg az első hónapokban nagyon nehéz volt. Sok pszichológussal dolgoztunk együtt, akik az áldozatokkal foglalkoztak. Ha kellett segítség a látottak feldolgozásához, akkor akár velünk, nemzetközi kollégákkal is.

Másrészről látni az emberek gyönyörű mosolyát, bármerre is megyünk, illetve a pozitivitásukat megtapasztalni – függetlenul attól, hogy mennyi pénzük van vagy hogy mi történik velük és körülöttük – egy hihetlen élmény.

Sajnos főleg Észak-Kivu területén, ami az ország északkeleti részén helyezkedik el, nagyon rossz a közbiztonság és sok fegyveres csoport működik, emiatt bármilyen mozgás a régióban szigorú szabályok szerint szervezett. Ehhez tartozik az is, hogy este 6 es reggel 6 között nem hagyhattuk el a bázist, a munkaidő után járó szabadidőnket tehát csak ezen belül szabadott letölteni. Itt persze megpróbáltuk a lehető legkellemesebb miliőt kialakítani: volt egy szuper, általában 10-15 főből álló nemzetközi csapatunk a világ minden tájáról, gyönyörű zöldség- és gyümölcskertünk, csirkéink és macskáin. Szerveztünk rendszeres közös sporttevékenységeket és csendesebb bulikat. Ennek ellenére a mozgás szabadsága és főleg egy jó hosszú séta lehetősége sajnos nem volt adott. 3-4 hónap után jár átlagosan 2 hét szabadság, amikor ezt a mozgásszabadságot igyekezhet visszaszerezni az ember.

Mik voltak a legszebb és legszomorúbb történetek, amiket odakint eddig átéltél, megtapasztaltál?

Nagyon sok fantasztikus emberrel találkoztam (akár nemzetközi vagy helyi kolléga, beteg vagy hozzátartozó legyen az), akiktől rengeteget tanultam és csodáltam azt, ahogyan a problémáikkal megbirkóznak. Nagyon szuper 7 hónapot töltöttem a külföldi kollégáimmal, jó pár barátság a mai napig meg is maradt. Nagyon élveztem az időtöltést a helyi kollégákkal, sokat mutattak nekem az országukból, és persze probáltak segíteni abban, hogy egy kis szuahélit is tanuljak.

Szerencsére nagyon sok szép történetet láttam olyan betegekről, akik félhalott állapotban érkeztek meg a kórházba, maláriásan, kómában, súlyos tüdőgyulladással. Az általunk támogatott kórházban vért es gyógyszereket, infúziót kaptak és pár nap múlva egészségesen távozhattak.

Fotó: Molnár Zsófia

Talán a legszebb élményem az volt, amikor pár órára a bázisunktól fekvő egészségügyi centrumba mentünk látogatóba erre szakosodott kis csapatunkkal, MSF-es autókkal, pár napig maradtunk. A látogatott falvakban rengeteg a menekült, állandó lakóhelyét elhagyni kényszerült ember, akik hirtelen felhúzott kis kunyhókban laknak. Akárhányszor elhaladtunk egy ilyen falu mellett, a gyerekek széles mosollyal kiáltoztak utánunk, hogy “Olele Muzungu” (Viszlát, fehér ember) és futottak az autók után.

Ha sétáltunk, odafutottak hozzánk és szorosan átölelték a lábunkat, mintha sosem akartak volna elengedni. Az ilyen kis kongói falvakban az MSF jelenléte nagyon sokat jelent és ennek szuper dolog a része lenni.

Ami a legnehezebb volt… Sajnos volt a kórházban egy pár olyan beteg, akin nem tudtunk segíteni. Túl későn jöttek vagy a helyi tradicionális medicina (kuruzslók) segítségével próbáltak gyógyulni és ezzel csak rontottak a saját helyzetükön. A csapatunkban dolgoztak kommunikációs szakemberek és egy csoport azzal is foglalkozott hogy a lakosságot rendszeresen tájékoztassa és tanítsa, például a tradicionális medicina esetleges káros hatásairól, illetve sokat beszeltek arról is, hogy jobb minél előbb a kórházba jönni, ha valaki beteg a családban.

A legszomorúbb történet egy 18 éves, még gyermektelen lány esete volt, aki egy napokig tartó sikertelen otthonszülés után érkezett a kórházba. Sajnos a magzat már elhalt a méhében és súlyos fertőzést is okozott, így aztán sokáig vitattuk a helyi kollégákkal annak a lehetőségét, hogy el kell-e távolítanunk a méhét. Ez persze azt is jelentette, hogy a férje elhagyja, hiszen sosem lehet többé közös gyermekük. Nagyon nehéz döntés volt, de végül muszáj volt elvégeznünk a műtétet annak érdekében, hogy megmentsük a lány életét. A percben, amikor a méheltávolítás megtörtént, a műtőben (altatás alatt), a lány elkezdett könnyezni – és ezzel a lendülettel nyilván én is.

Hiszen ő tudta a választ erre a nagyon szomorú kérdésre: vajon mit ér egy nő a Kongói Demokratikus Köztársaságban, aki többé nem tud gyermeket szülni?

Hány magyar egészségügyis, segélyszervezetes dolgozik kint Kongóban? Hardi Richárd magyar szemész kongói tevékenységéről hallottál? Ismered őt? Mi a véleményed róla?

Sajnos nincs arról információm, hogy hány magyar önkéntes dolgozik Kongóban. Hallottam, illetve olvastam már Hardi Richárdról, de személyesen nem ismerem. Részt vett egy klinikai kutatásban együtt egy magyar ismerősömmel és az eredményeiket egy nemzetközi újságban is publikálták.

A Kelet-Kasai régióban végzett tevékenysége mindenképp csodálatos és tiszteletreméltó. Nem tudok túl sok újat a közép-kongói biztonsági helyzetről, és csak remélni tudom, hogy ott egy kicsit nagyobb a nyugalom, mint Északkelet-Kongóban (Észak-Kivu). Itt ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy az ő tevékenysége lehetséges volna, sajnos hét tartalmas hónap után elmondhatom, hogy Kongó egy gyönyörű ország, de én sajnos nehezen tudnék leélni egy életet ilyen biztonsági (vagyis bizonytalansági) körülmények között.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. január 30.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) megválasztott új elnöke a szövetség tisztújító közgyűlésén Budapesten, a Magyar Sport Házában 2015. január 30-án.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.