Belföld
nemzeti konzultáció (Array)

Csak magát és az országot csapja be a kormány

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2017. 04. 03. 16:47

Több ok is van, ami miatt a nemzeti konzultáció szociológiai módszertani kritika tárgyát képezheti. Ilyen az, hogy kik küldik vissza, ilyenek lehetnek maguk a kérdések – hogy mit kérdeznek és hogyan –, s végezetül ilyen az adatfeldolgozás. Ezek közül először az első lépéssel foglalkozunk.

Politikai szempontból a törekvés helyes. Tartanunk kell a részvételi demokrácia felé, és e sorok írója már meg is fogalmazott ilyen lehetőségeket, legutóbb Paks 2 ügyben. Vegyük észre, hogy a világban a 60-as évek óta zajlik is a kísérletezés, először a diáktüntetések akceptálásával, aztán a  civil szervezetek bevonása került fókuszba, manapság a Facebook, vagy épp a mi magyar nemzeti konzultációnk kísérlete, ahol minden állampolgár levelet kap, hogy meghatározott kérdésekre válaszoljon, ha kedve van.

Ugyan egy politológus nyilván azt mondaná, hogy a részvételi demokráciába történő átmenet a képviseletiből egyfajta populizmus, és általában csak ügyes machiavellista hatalomgyakorlás. Ám a politológusok emiatt se nem örvendeznek, se nem bánkódnak. Nekik azt tanították, hogy a hatalomgyakorlás nem ördögtől való, és ezért ha eredményes, akkor jó is. De ne politológiai, hanem szociológiai oldalról nézzük a kérdést, mert ebből a szempontból létezik jó és rossz részvételi metódus.

Rossz az, ahol ha népszavazás követné a módszert, akkor más eredmény jönne ki.

Az ilyen módszerek félrevezetik a kormányzatokat, és az embereket is. Tulajdonképpen nem is értem, hogy a szociológusok miért nem figyelmeztettek mindmáig, pedig már nem az első nemzeti konzultáció „lázában égünk”.

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció visszaküldött kérdőívei a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában.
Fotó:MTI/Máthé Zoltán

A válaszadók speciális kiválasztódása minden közvélemény-kutatás mintavételének rákfenéje is. A reprezentatív mintavétel lényeges eleme, hogy a válaszmegtagadásba ne csússzon valamilyen tendenciózusság. Hadd meséljek kicsit arról, hogy az egyik korai közvélemény-kutatás is épp olyan hibát követett el, mint a mi nemzeti konzultációnk. Azt már ugye tudjuk, hogy hibának azt nevezzük, ami eredményében becsap minket, és bár a nemzeti konzultáció nem feltétlenül lesz letesztelve, ilyenformán nem közvetlenül tudjuk majd leellenőrizni, hogy félrevezettük vele magunkat, de szerencsére van egy hasonló módszerünk, amiből erre következtethetünk, és ez a politikai választások közvélemény-kutatása, melyeket mindig leellenőriznek a választások.

A Literary Digest hírmagazin hasonló dolgot csinált, mint a magyar kormány. Megcímzett és felbélyegzett válasz-levelezőlapokat küldött, melyeken azt kérte, hogy válaszoljanak egyetlen kérdésre: ki legyen az elnök? Az eljárás remekül működött 1924-ben, 28-ban és 32-ben is. 1936-ban már annyi levelezőlapot küldtek szét, ahányan ma Magyarországon élünk, és 2 milliót kaptak vissza. A visszaküldött lapok alapján egyértelműen kijelentették, hogy Alfred Landon lesz az elnök, ennek ellenére Roosevelt nyert. Az ok az volt, hogy telefonkönyveket meg autónyilvántartások címjegyzékét használták, viszont Rooseveltet a szegényebbek támogatták. (Okos olvasóink már itt felfedezhetik, hogy a 10 millióból 2 visszaküldéssel is lehet probléma, de erről később.) Nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést, mi van, ha a mi nemzeti konzultációnkat a budai polgárok válaszolják meg, akik

épp úgy nem reprezentálják a magyar lakosságot, mint ahogy a 30-as évek Amerikájában a telefontulajdonosok sem reprezentálták.

Van tehát egy fontos fogalom, amelynek eleget kell tennie a jó véleménygyűjtésnek, és ez a reprezentativitás.

George Gallup tudta ezt, jól jósolt, és ezzel beindította máig meghatározó cégét. Gallup felmérte, hogy mekkora a férfiak és nők aránya, mekkora a különböző jövedelműek aránya, és vigyázott arra, hogy ne csak a megkérdezettek, de a feldolgozandó válaszok is a nemzeti statisztikának megfelelő arányait képezzék le. 1948-ig ment is minden mint a karikacsapás, aztán itt is beütött egy nagy tévedés: Truman győzelmét nem találták el. A világháború után tömegesen költöztek városokba az emberek, és Gallupnak csak a háború előtti népszámlálási adatok voltak meg, ez alapján pedig túlreprezentálttá vált mintájukban a vidék, márpedig az új városi lakosok a demokratákra szavaztak. Megint láthatjuk, hogy a reprezentativitás a kulcsa mindennek, aki ezt nem tudja megoldani, az becsapja magát is és a társadalmat is, ha azt állítja, tudja mit akarnak és/vagy hogyan vélekednek az emberek.

Nem véletlen tettem idézőjelbe korábban a „nemzeti konzultáció lázát”. Mert hát épp az a helyzet, hogy ez koránt sem hozza lázba a társadalmat. Ha olyan kérdést küldenének ki, amely mindenkit foglalkoztat, akkor értékelhető adatokhoz juthatnánk, ám nehéz elérni, hogy aki ma nem válaszol a nemzeti konzultációs kérdőívre, az holnap se menjen tüntetni, vonuljon passzivitásba, és többé ne legyen része a nemzetnek.

Budapest, 2015. május 5.
Kovács Zoltán kormányszóvivő (b) és Pósán László fideszes országgyűlési képviselő érkezik a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőíveiről tartott sajtótájékoztatóra a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEKKH), Budapesten 2015. május 5-én. Készülnek a konzultáció nyomtatványai, a KEKKH, a közlönykiadó és a Magyar Posta együtt hivatott arra, hogy a több mint nyolcmillió küldeményt eljuttassa a választókhoz.
MTI Fotó: Kovács Attila
Kovács Zoltán kormányszóvivő és Pósán László országgyűlési képviselő érkezik a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőíveiről tartott sajtótájékoztatóra.
Fotó:MTI/ Kovács Attila

Több oka lehet a válaszhiánynak. Az egyik, hogy sokan úgy érzik ezeket a kérdéseket nem nekik kell megválaszolniuk. Nincsenek oly mértékben elmélyedve az adott témában, hogy véleményt tudjanak nyilvánítani. Az ilyen válaszmegtagadók nem feltétlenül funkcionális analfabéták, éppenséggel lehetnek intelligensek is, bár valószínűleg nem a több egyetemi diplomával rendelkezők közül kerülnek ki. Túlreprezentáltak lehetnek közöttük a vidékiek és a nők. E két csoportnál található ugyanis leggyakrabban meg az elbizonytalanodás vállalása, de attól még, hogy nem töltik ki és nem küldik vissza a kérdőívet, máskor elmennek szavazni, és megvan a véleményük is.

A második nagy nem válaszoló csoport a kormányzati kommunikációt ellenségesen szemlélők. Épp a minap a Klubrádióban hallottam, hogy a rádió kérdésére, mely szerint hány százalékuk fogja kitölteni és visszaküldeni, 96% mondta, hogy biztosan nem. Könnyű kitalálni, hogy ezek az emberek nem azért nem töltik ki, mert nincs a kérdésekről véleményük, vagy mert nem szeretik hallatni a hangjukat – ha így volna, a Klubrádióba se telefonáltak volna be –, ellenben nem akarnak partnerek lenni egy ilyen konzultációban. Ám ezek az emberek is a nemzet tagjai, ráadásul aktív, politikára figyelő tagjai, egy valódi szavazáson biztos ott vannak, és számos tüntetésen is megjelennek, véleményvezérként pedig befolyásolhatják az ismerőseiket is.

De részesei a demokráciának a fiatalok, a lusták és mindazok, akiknek az ingerküszöbét nem éri el a nemzeti konzultáció.

Mindezek miatt már az elnevezés sem szerencsés, mert épp hogy nincs konzultáció, illetve nem is nemzeti ez a nem-konzultáció, hanem módszertanilag egyszerűen

csak egy nem reprezentatív és hibás adatgyűjtés.

Visszatértünk tehát az alapállításunkhoz, mely szerint a közvetlen demokrácia kitapogatásának szándéka üdvözlendő, de valahogy sokkal szakszerűbben kéne megszervezni már az első lépést is, amelyet a szociológiában reprezentatív mintavételnek neveznek.

Inkább egy pártatlan és jó minőségű közvélemény-kutatást javasolnék, mint a „nemzeti konzultációt”, előbbi ugyanis összehasonlíthatatlanul olcsóbb, ráadásul lassan 100 év kísérletezés áll amögött, hogy ne kövessük el vele azokat a hibákat, melyeket a nemzeti konzultáció elkövet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Christian Lindner (L), leader of the free democratic FDP party, walks past German Chancellor Angela Merkel during a session at the Bundestag (lower house of parliament) on November 21, 2017 in Berlin. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN

Ezért a kudarcért megfizethet Merkel

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.