Belföld

Gyurcsány: Orbán “a politikát összekeveri a grunddal”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 03. 29. 06:46

Szerinte nem Brüsszeltől kell megvédeni az országot, hanem a miniszterelnöktől.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke országjáró körútja kecskeméti állomásán azt mondta: miközben egyesek perspektívát keresnek, a miniszterelnök mindig háborút talál, “a politikát összekeveri a grunddal”, holott mindkettőnek megvannak a maga szabályai. Nem Brüsszeltől és nem a világtól kell megvédeni az országot, hanem a miniszterelnöktől – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint a térség felemelkedésén dolgozó EU felelőssége óriási, bár “a tennivaló Magyarországon még ezer”, de ahhoz nem férhet kétség, hogy ami az elmúlt időszakban épült, “az mind az európai adófizetők pénzéből van”. A DK pedig nem háborúzni akar Európával, hanem szövetségeseket gyűjteni.

A pártelnök lakossági fórumán, több mint kétszáz érdeklődő előtt arról is beszélt, el kell érni, hogy “a tisztességes munkát fizessék meg”. Az ország jelentős részét ugyanis a megélhetési kérdések foglalkoztatják. Kiemelte, hogy az érdemi változáshoz a béreknek az elkövetkező 5-10 évben folyamatosan emelkedniük kell.

Beszélt arról is, hogy a nyugdíjasokat gazdasági növekedés esetén többletjuttatással kell segíteni. Úgy fogalmazott:

amikor van pénz, adunk, amikor nincs, nem.

Szerinte az egészségügyből “iszonyatos” pénz hiányzik, aminek látszanak a következményei, ezért a jövőben a társadalombiztosítást többszintűvé kell alakítani úgy, hogy az alapellátások feletti extra szolgáltatások csak kiegészítő biztosítás ellenében legyenek elérhetőek.

A DK elnöke az oktatásra az eddigieknél lényegesen többet költene.

Ha a gyermekek jövőjét tönkretesszük, az előbb-utóbb az országot is tönkreteszi.

A fiatalokat “az új világ eszközeinek” használatára és legalább két nyelvre kell megtanítani, ehelyett ma hittant és erkölcstant oktatnak nekik, miközben ezeket nem tankönyvekből, hanem “a természetes életközegükből, mintákon keresztül” kellene elsajátítaniuk. Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország nem tesz lépést a jövő felé, csak konzerválja a lemaradását.

Az ellenzék jövőjéről úgy vélte: “olyan világos, mint a nap”, hogy a választáson csak az jut mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot éri el, a kis pártoknak “nem terem babér”, csak listán, “merjünk tehát nagyok lenni!”. Ez a jelen politikai helyzetben csak együttműködéssel lehetséges.
Gyurcsány biztosra vette, hogy a DK jövőre 10 százalék feletti támogatást fog szerezni. Közös indulókkal, “egy az egyben politikával” azonban sok helyen meg lehet verni a mai kormánypárti jelölteket. Az együttműködésnek nincs alternatívája – hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Windsor, 2016. december 12.
Hosszú Katinka, miután megnyerte a windsori rövidpályás úszó-világbajnokság női 100 méteres pillangóúszásának döntőjét 2016. december 11-én. (MTI/EPA/Patrick B. Kraemer)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.