Belföld

A Seuso-kincs nagy része még a szárhegyi földben lehet

seuso1(430x286)(1).jpg (seuso, )
seuso1(430x286)(1).jpg (seuso, )

Dénes József régész, lelőhelyvédelmi szakértő elmélete szerint a Kőszárhegy melletti Szárhegy déli lejtőjén a Seuso-kincshez tartozó további leleteket rejt a föld – írta meg a feol.hu.

Az ügyben januárban intézett kérdést Szávay István jobbikos képviselő Rétvári Bence államtitkárhoz. A kérdésre, mikor kezdődik a Seuso-kincs feltételezett lelőhelyének feltárása, az államtitkár válaszolt. Eszerint a Seuso kutatási program idei tervébe felvették a helyszín komplex vizsgálatát. Amint a költségvetés, illetve a terület tulajdonosának hozzájárulása megvan, a Magyar Nemzeti Múzeum elvégzi a kutatást.

A régész a portálnak elmondta, a Seuso-kincs eredeti lelőhelyének 100 százalékban biztos meghatározása még előttünk áll. Bizonyosságról majd azt követően beszélhetünk, miután előkerültek a valószínűleg még most is a földben lévő további elrejtett tárgyak.  A kutató szavai szerint nyilvánvalóan sikerült annak idején – valószínűleg 374-ben – a teljes készletet elrejteni. Sajnos, a készletből a szemtanúk vallomásai, illetve Halim Korban 1987-ben dátumozott eladási ajánlata alapján megismert kb. 250 nemesfém tárgyból –  jelenleg is csak 14-ről (15. az egyik rézüst) van tudomásunk.

A 250-ből viszont 187 az aranyozott ezüstkanalak száma. Nem nehéz belátni, hogy senki sem kézből evett és inniuk is kellett a vendégeknek valamiből. A létszámhoz arányos tálaló edények, tálcák, kancsók is kellettek elegendő számban. Magyarán, a készlet ma feltételezhető összetétele messze nem lehet kerek és teljes. Annak a fele, vagy annál is nagyobb része még mindig az eredeti elrejtés helyén, a földben lehet

– tette hozzá a szakember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik