Farkas Berci mérethelyes, szkafanderes viaszszobra bő három évtizede nézi mereven a tárlókat, illetve most épp Bardi Béla gyulaházai polgármestert, aki elállja előle a megszokott kilátást.

Bardi úr együtt nőtt fel az első és egyetlen magyar űrhajóssal, mindent tud róla, cimborák, pár napja beszéltek telefonon.

– Miről?

– Miről, miről? Hát hogy basztatják az újságírók. Pedig szegény nem sokat tud a projektről.

Mármint nem az Interkozmoszról, ami Valerij Kubaszov oldalán az égbe röpítette őt 1980. május huszonhatodikán, hanem a friss botrányról.

Az univerzumból is az a hír folyik, miszerint a kormány háromezermillió forintot ad a kétezer lelkes Gyulaházának „attrakciófejlesztésre”; konkrétan ez áll a közlönyben: „térség élménykínálatának fejlesztése Kisvárda és környékén, pl. Gyulaháza Space Központ”.

Space Központ, mi? Magyar Bajkonur. Az kell nekünk. Így kiáltanak föl a még sok éve a pusztába pottyantott Makovecz-stadiontól sokkos ellenzéki ezrek.

De mi is az a Space Központ?

Kezdjük onnan, hogy a házban, ahol felnőtt Farkas Berci, a nyolcvanas évek eleje óta múzeum szerénykedik. Tán az idők végezetéig Lajka kutya se háborgatta volna viasz-Bertalan nyugalmát, ha a kormány pár éve nem ítéli bontásra a fővárosi közlekedési múzeum épületét, ahol addig mások mellett a nagy magyar repülés- és űrrepüléstörténeti kiállítás lakott. Tavaly tavasszal uniós pályázat íratott ki e tárgyak elhelyezésére, melyre Gyulaháza nevében Bardi polgármester jelentkezett, s nyert százhuszonnyolc millió forintot csarnoképítésre.

Ám mielőtt megérkezett volna a pénz, Bardi úr belefutott egy impozáns NASA-kiállításba a Millenárison, megtetszett neki a sok szimulátor, és rögtön interaktív eszközöket álmodott az űrrelikviák mellé.

„Ne csak az legyen, hogy beparkol a busz, öt perc alatt végigrohannak a látogatók, aztán el, hanem maradjanak fél napig, fogyasszanak.” Hogy pontosan milyen technikát szeretne a polgármester, s ez mennyi pluszköltséggel járna, fogalma sem volt, „azt sem tudom, mennyibe kerül egy olyan kütyü”, mindenesetre ötletét megosztotta földijével, kölökkori barátjával, a kormány egyik pénzosztójával, Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel.

„Már amikor országgyűlési képviselő lett, meg utána miniszter, mondtam neki, Miki, itt nincs semmi munka, elvándorol a nép, tanult emberek mennek Angliába, Németországba trógerolni, a múltkor valamelyik hazajött és boldogan újságolta nekem, hogy a férjét előléptették, és már kukásautón van, Miki, te ezen a posztodon intézhetsz nekünk munkahelyeket, talán elhozod a csodát. Aztán a Space Központtal a füliben tartottam a darazsat.”

Seszták novemberben azt kérdezte Barditól, egymilliárdból megoldható-e a beruházás. „Egymilliárd! Majd’ leestem a székről. Gyulaháza százmilliós befektetést se látott soha.”

Itt tart most az ügy, a következő lépés az, hogy Seszták június végéig papíron szétosztja a hárommilliárdot az arra érdemesnek ítélt pályázatok között. Vagyis szó nincs gyulaházai hárommilliárdról. Legjobb esetben egy lesz belőle, vagy fél, persze az se kevés, de mi inkább arra tennénk tétet, hogy nulla.

Mert vajon mi a túróért írták bele a közlönybe azt a „pl. Gyulaháza Space Központ” kitételt? Tájidegen. Tutira csali.

Alighanem néhány hétig eltart a botrány, aztán a felháborodásra hivatkozva a kormány kiseggelhet a Space Központból; mindenesetre, amíg a falusi űrturizmusról szól az élc, addig sem azon háborgunk, ami abban a közlönyben pár tétellel odébb olvasható: Seszták miniszter városa, a közeli Kisvárda akár tizenmilliárdot összelapátolhat várfürdő-felújításra, szállásfejlesztésre, sportszállóra, apartmanházra, egyebekre. (Félre ne értsék, nem Kisvárdától sajnálja a közpénzt az ember, de az csak nincs rendben, hogy az a település ugorhat nagyot, amelyik kormánytagot ad a politikának.)

Szóval a Space Központ visszavonásával lenne habonyos a történet, de az ítélettel azért várjuk meg a nyarat.

Na de ne kombináljunk tovább, s ha már a Nyírségig autóztunk, nézzük meg Gyulaházát, és persze farkasbercizzünk is egyet.

Farkas Berci (akit Gyulaházán mindenki Bertiként emleget) szülőháza pont a községi iskola mellett áll.

A közös udvaron, ilyet se találni még egyet a világban, betontömbre gyógyított MiG21-es célozza az eget, egyik lövegében (vagy micsodájában) madár fészkel.

Alatta Gagarin-szobor, Moszkva ajándéka, a 2011-es átadáson maga az orosz nagykövet mondott beszédet, visszafogott érdeklődés mellett: akkoriban még nem volt száz a Putyin-Orbán barátság, és a megye kormánypárti politikusai nem tudták, illik-e, szabad-e mutatkozni a leleplezésen. Pedig az urak bizonyára emlékeztek, annak idején mekkorát szólt Berti űrlátogatása a skálakópés reklámszatyor és Traubisoda országában (idehaza), tán olyan is akadt a notabilitások között, akinek raja az általános iskolában Gagarin, őrse pedig Farkas Bertalan nevét viselte büszkén, sebaj.

Fotó: 24,hu / Fülöp Dániel Mátyás

Berti ott volt Gyulaházán, naná, az űrutazást követő bő évtizedben más dolga sem akadt, mint haknizni, sztorizni Battonyától Nemesmedvesig.

A rendszerváltás után az MDF-hatalom nem foglalkozott vele, tán a Szovjetunió Hőse kitüntetés tette átmenetileg nem kívánatossá, de a ’94-es szocikormánynak végre eszébe jutott Farkas Bertalan, és Amerikába küldte katonai attasénak.

És innen vegye át a szót Bardi úr.

„A nagykövetségen óriási ellenérzéssel fogadták Bertit, hiszen onnantól a sztár nem a többi csúcsdiplomata lett, hanem Farkas Bertalan űrhajós. Olyannyira irigykedtek rá, hogy egy partin megbuktatták. A fogadás vége előtt hazaengedték a követségi sofőrt, és szóltak Bertinek, gyere te vissza az autóval, hiába jelezte, hogy már ivott két pohár pezsgőt, „jaj, hát ki fog itt téged megállítani, hozzad befele?!”, és ő hozta, és persze hogy ötven méter után megállította a rendőr.

Berti próbált benyúlni a belső zsebébe, hogy mutassa a diplomata útlevelét, mire rögtön a nyakán álltak, előállították, hazarendelték. Van benne dacosság, egy adag gyulaházi vér, mondta a miniszternek, ha az utatokban vagyok, nyugdíjazzatok le.

A miniszter meg mondta, jó van, menjél. Van nekünk nemzet színésze, nemzet sportolója, mindnek nagy pénz jár. Bertiből meg csak egy van, de neki havi hetvenezer forint nyugdíj jutott. Mondjuk most odavette magához a Szijjártó, jár ide-oda a külüggyel, meg kell becsülni.”

Monológjával (meg egyébként is) Bardi Béla kiérdemelt pár bekezdést.

Független polgármester, tényleg az, amennyire mi beleláttunk, illetve jóban van mindenkivel, különösen a földijeivel, Seszták mostani fejlesztési miniszterrel, ahogy jóban volt s van a szintén földi, a balosok idején pénzügyminiszter Veres Jánossal. Ez neki a dolga.

Amit nem csinál rosszul, lévén 1976 óta vezeti Gyulaházát: huszonkét évesen, 1976-ban lett tanácselnök, a rendszerváltással pedig polgármester, mindez úgy, hogy soha senki nem indult ellene.

Bardi Béla alapbeállítása focista (amúgy Farkas Berci is labdarúgónak készült), gyulaházi center, gólkirály, még negyvennégy évesen is húsz gólt lőtt megye kettőben. Sportbarátságok mágusa ő, aki még tanácselnökként is olyan derékig érő Rákóczi-frizurában nyomta, hogy elsőre kezit csókolommal köszönt neki a megyei párttitkár, s még hatvan év és kilencven kiló fölött is bundeszligásan göndörödnek tincsei.

Olyan figura, hogy tíz perc után Teréz anyát is tegezné, és negyedóra alatt úgy összespannolna egy rossz passzban lévő Kövér Lászlóval is, hogy hátat lapogatva, egymás bajszát pödörve ülnének be egy zománcoslábos orjalevesre, belefőtt hússal, gazdagon.

Mindent elintéző örökmozgónak született.

Naná, hogy még Orbán Viktornak sem volt előle menekülése.

„Először a kilencvennyolcas választás előtt, egy rendezvényen találkoztunk. Másodszor tavaly, amikor Nyírlugoson átadott egy kispályát.

Arról beszélt, hogy náluk a vendég nem vinni szokott, hanem hozni, és ő most elviszi a község kilencszázmilliós adósságát.

Aztán a VIP-ben körbekísérték, amikor rám nézett, kérdezte, honnan kell ismerjük egymást, mondtam, hogy kilencvennyolcban itt és itt futottunk össze, és egyébként én vagyok a megyei labdarúgó-szövetség alelnöke. Rögtön tudta, és érdeklődött, hogy ugye akkor nekem, mint futballistának örül a szívem a szép új pálya láttán. Mondtam, hogy igen, az viszont bánt, hogy pár éve mi is nyertünk pénzt műfüves pályára, de mivel nekem alapelvem, hogy hitelt nem veszünk föl, és száz forintból nem kétszázat, hanem csak kilencvenkilencet költünk, nem mertem bevállalni az ötvenmilliós önrészt, pedig milyen jól jártunk volna most, hogy a kormány minden település tartozását eltörölte.”

És mit válaszolt erre a miniszterelnök?!

“Azt, hogy elég hülye voltál, polgármester úr.”

Bardi úr képtelen nyugton ülni, azt mondja, néhány hosszú hétvégétől eltekintve negyven éve nem vett ki szabadságot. Mindenről neki kell tudni, irodájában papírhegyvonulat, fogad sportdelegációt, telefonon irányítja a közmunkásokat, instruálja még a konyhásokat is.

Az építkezés a mániája. Az iskolában gyorsan megmutatja az 1963-ban elballagottak tablóját, rajta Farkas Bertalan nyolcadik osztályos tanulót, aztán átzsilipelünk az igazi büszkeség földjére, a sportcentrumba. A kilencvenes évek elején parkettás sportcsarnokot álmodott, de csak félpénzt nyert, nekiállt, jutott, ameddig jutott, lefalaztatta a végét, aztán törvényt szegve ismét pályázott, abból meglett a másik fél.

„Egyik nap hívtak a belügyből, hogy csalást követtem el, ebből baj lesz, azt mondtam a hölgynek, hogy téved, tavaly az egyes iskola tornatermére pályáztam, ez meg a hármasé. Elnézést kért, hát fogalma sem volt róla, hogy Gyulaházának egyetlen iskolája van, azt sem tudta, hányan élnek itt. Azért mesélem, mert már elévült, haha. A faluért mindent.”

Még az ezredforduló előtt lett kisuszoda, hét éve pedig bent konditerem, automata dupla tekepálya, szauna, szolárium, próbaterem a citerásoknak meg az asszonykórusnak, kint teniszpálya, strandkézipálya. „Töredékéből kihozom, mint más. Az épület hatszázhatvan négyzetméter, huszonkétmillió plusz áfából megoldottam. Igaz, ehhez az is kellett, hogy nem fővállalkozót bíztam meg, hanem közmunkásokkal nyomtam, és magam alkudtam még a csempére is a Praktikerben.”

A fenntartás olcsó, a medencét közmunkás gondozza, a folyosót közmunkás mossa fel, a karbantartó közmunkás, a szoláriumszoba kanárisárga fülkéje mellett közmunkás asszony hímez nyírségi keresztöltéses közmunkás terítőt repiajándéknak, „jobb, mint ha piát adnék a vendégnek”.

Közmunkások újították fel a kultúrházat, közmunkás hungarocellez, közmunkások tartják rendben a köztereket, közmunkások faragnak karnist, korlátot, közpadot és sörasztalt a községi asztalosműhelyben, közmunkások hizlalnak közdisznót, közcsirkét, tartanak közlovat, közmunkások ültettek pár hónap alatt hatezer rózsatövet községszerte.

„Darabja nem volt százötven forint, annyiért vágott virágot nem kapni. Magam autóztam értük Deszkre, alkudtam is, nagy tétel.”

Amire pályázni lehet, arra Gyulaházán pályázva van, gáz, csatorna a házaknál, utak, közterek rendben, filagória van még a filagóriában is. Bardi úr száztíz közmunkás státuszt pályázott össze, kéne neki még száz, s nem költ faanyagra, gépekre, kavicsra, arra is pályázik.

„Az első évben engedték, hogy beruházást is csináltassak közmunkában. Beruháztunk. Aztán mondták, baj van, csak a felújítás fér bele. Felújítottunk. Aztán áh, tilos felújítani. Hőszigetelni lehet? Na, azt lehet. Hőszigeteltünk. Következő évben azt sem lehetett. Kérdem, hogy akkor, teszem azt, filagóriát faraghatunk-e. Azt igen!”

Idén filagóriák készülnek sorban.

Úgy tetszik, érti a nép nyelvét.

„Az a nehéz, hogy mindenkit embernek kezelj, követelj tőle, de meg ne bántsd, kiabálj, ha kell, szondáztass is, de közben tudd, ha hazazavarod, magadnak csinálsz bajt, hiszen kizárják a rendszerből, és a felesége már másnap ott jelentkezik a községházán segélyért, amit csak a falu belsőzsebéből lehet előhalászni.”

Jó ez. Jó?

„Egy baj van a közmunkával: nyomorultul lehet belőle megélni. És van vele még egy baj: a közmunka elpusztítja a kisipart.” Hiszen ha Bardi úr az állam fizette közmunkabérből termeszt kordonos uborkát a közfólia alatt, azzal agyoncsapja a gyulaházi gazdák üzletét, ha közmunkással hőszigeteltet, a mesterek kenyerét veszi el, akik előbb-utóbb becsúsznak a közmunkába.

Onnan nézve: önellátó falu. Amonnan: rabszolgavilág.

Na, ide kéne az milliárdos, interaktív Space Központ, meg az a tíz-húsz munkahely, ami dupla pénzt fizet a kiválasztottaknak, mint a közmunka. Akár százezret is.