Belföld

Orbán Viktor buzizott egyet a parlamentben

Tarlós szoknyája a tét. Ki hová bújik?

A karácsonyi szünet után szokás szerint februárban nyúl ismét szavazógomb után a törvényhozás – és ez már az. Értsd: az Országgyűlés négynapos üléssel ma kora délután kezdte meg tavaszi ülésszakát.

Gyász

Méghozzá azzal, hogy négy, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről is megemlékezik: a rendszerváltó MDF-es Katona Kálmánról, a MIÉP-es Erkel Tiborról, és két kisgazdáról, Kocsenda Antalról és Torgyán Józsefről.

Kocsenda Antal, Erkel Tibor
Katona Kálmán, Torgyán József

A szokásos napirend előttiekről, interpellációkról, azonnalikról folyamatosan beszámolunk; aztán úgy öt órától majd olyanokkal múlatják az időt a képviselők, mint hogy vitáznak nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról, tárgyalnak az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagról, s a jegybank 2015-ös beszámolója is szóba kerül.

Orbán a komóton

De a lényeg.

Orbán napirend előtt lépett emelvényre, kissé komótosan szónokolt.

Egyrészt megvonta 2016 mérlegét. Másrészt elkezdte a 2017-es költségvetés végrehajtását. Harmadrészt jelezte: megkezdte idei politikai és gazdasági tervének végrehajtását. Negyedszer: felmérte a kockázatokat.

Egy

Ahogy szokta, méltatta a “számokat”, egyebek mellett ígérte, meglesz a 2,4 százalékos hiánycél; uniós átlagot meghaladó növekedést, sok működő tőkét, a jelenlegi 5,4 százalékról tovább csökkenő munkanélküliséget vár.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Merthogy “a magyar modell működőképes”.

Kettő

Idén “elérhető közelségbe kerül a teljes foglalkoztatottság”, legalábbis Orbán szerint. Béremelés lett a tanároknál, a katonáknál, az információs hivatal munkatársainál, mondjuk ez tavaly történt, de van folytatás, mások mellett az óvodai dolgozóknál meg az egészségügyben, sőt a nyugdíj és a gyermekek utáni adókedvezmény is nőtt.

Három

Az otthonteremtés idén is terítéken, tavaly 211 milliárd jutott rá, dagadt is az építési engedélyek száma.

Megtudtuk, 2020-ra harmincezer elektromos járművet akar Orbán, ennek érdekében megállapodott Tarlóssal töltőoszlopok és egyéb hozzávalók telepítésére.

A digitális start up stratégiáról azt mondta, jó lenne, ha az akadémikusok kitalálnának rá valami magyar kifejezést.

A menekültek kapcsán eredmény, hogy van gyodánk a déli határon, s hozzá “emberi erőforrás” is adatott. Az általános tanulság pedig így hangzik:

Nekünk, magyaroknak nem igazunk van, hanem igazunk lesz.

És még egy szép kép ebből a gondolatkörből: “Fekete bárányokból a higgadt előre látás emberei lettünk.”

Négy

A veszélyforrások legelsőbbike az, hogy Brüsszel támadja a magyar rezsicsökkentést.

A második veszélyforrás: az illegális bevándorlók ügye. Itt az a remélt új szint, hogy kérelmük elbírálásáig őrizetbe kell venni őket, a schengeni határokon belül tilos a migránskóborolás.

A harmadik veszélyforrást a sorosokban, a “külföldről pénzelt” civil szervezetekben véli fellelni a kormányfő, aki átláthatóságot és elszámoltathatóságot akar e területen, “épp úgy, mint a politikai pártok esetében”.

A negyedik veszélyforrás az, hogy Brüsszel idén hagyományosan nemzeti hatásköröket akar majd magához vonni.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az ötödik szintén Brüsszelhez kötődik, mégpedig az hogy az EU megvonná a nemzeti kormányok jogát a munkahely-teremtési támogatásokhoz.

Mit dob a gép?

A föntiek kibeszéléséhez Orbán nemzeti összefogást, ahhoz pedig nemzeti konzultációt akar, hogy a gép a végén azt dobja ki, hogy megőriztük nemzeti szuverenitásunkat.

Eztán az aktualitások béklyóját lerázva történelmi távlatba tekinthettek a képviselők: Orbán azt magyarázta, hogy hazánk felívelési időszakait válságok szakították meg, így aztán sosem sikerült a felzárkózás.

A legutóbbi esély 1990 volt, azt is elpuskáztuk, illetve elpuskázta a ballib politika meg a 2008-as válság.

De 2010-ben „új irányítást és új irányítót kapott” Magyarország. Azóta viszont nőtt a… (lásd fönt).

Az évadnyitó zárógondolata:

Magyarország rég nem látott esélyt harcolt ki magának 2010 és 2016 között. Ne játsszuk el, inkább váltsuk valóra!

Mészáros vagy pénztáros?

Elsőként a jobbikos Vona Gábor reagálhatott.

Az olimpiáról szólt Orbánhoz, mégpedig azt, hogy:

Ezt ön nagyon elrontotta. Hiába próbál nyuszi módra Tarlós István szoknyája mögé bújni, a felelősség az öné.

Vona szerint Orbán “a korábban olimpiai lázban égő” Magyarországot oda taszította, hogy “emberek verekednek az aluljárókban”.

A pártelnök szerint a nép nem az olimpiára, hanem magára Orbánra mondott nemet a népszavazási aláírásokkal.

A Fideszre tekintve “döbrögiket és kis gömböcöket” lát Vona, aki szerint “vissza kell adni az országot az embereknek”.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Kicsit mészároslőrincezett is Vona, majd kérte a kormányfőt, közvélemény-kutatói…

…kérdezzék meg az embereket, hogy Mészáros Lőrinc Mészáros Lőrinc, vagy pénztáros Lőrinc! Kilóg a lóláb, vagy inkább a gázcső.

A frakcióvezető szerint “ma kaland itthon maradni”; az egészségügy és az oktatás erősítését, valamint a korrupció letörését követelte.

Miniszterelnök úr, kezdje vágni a centit!

Erre szólította fel a kormányfőt Vona, s ígérte: ha a Jobbik hatalomra kerül, lesz elszámoltatás, s Orbánnak felelnie kell a korrupcióért, a pharaonokért.

Százezer. Nettó

A szoci képviselőcsoport vezetője, Tóth Bertalan szintén az alacsony bérekről és a szegénységről szólt. Nettó százezres minimálbért, versenyképes vállalkozásokat, további rezsicsökkentést követelt.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A zöld Szél Bernadett antiolimpiázott, majd azt mondta, szerinte Orbán nem az emberek, hanem a kormány problémáiról beszélt. És az orbáni szónoklat hangulatára utalva kádározott egyet:

Gyerekkoromban hallhattunk ilyen felszólalásokat!

Szél az Orbán által sorolt veszélyeket kormányfői szorongásnak tudja be, s más öt pontot kínált, egyebek mellett a jelenleginél jobb oktatást, korrektebb egészségügyet.

Nem éhezik a fél ország

A kereszténydemokrata Harrach Péter demagógnak minősítette az ellenzéki reakciókat, leginkább azt, hogy az egyik rétor szerint “a fél ország éhezik”.

A Fidesz-frakció vezetője, Kósa Lajos az ellenzék fölött sajnálkozott, mondván:

Lassan több az ellenzéki szervezet, mint az ellenzéknek jutó parlamenti helyek száma.

Kósa szóba hozta a korrupciót is, igaz, az ellenzék kapcsán: a szocik a négyes metró, a jobbikosok KGBéla révén részesültek feddésben.

A viszonválaszoló Orbán szerint az ellenzékiek nem az ő mondandójára, hanem egymásra reagáltak, egymással futnak versenyt , hogy bejussanak a 2018-as Országgyűlésbe.

Szokásos fordulatával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy aki a kormányt támadja, “az embereket támadja”, őket sértegeti.

Csökkenő, de meglévő tisztelet = buzizás

Hosszan érvelt a bérmegállapodások, a béremelések és a rezsicsökkentés mellett.

A szocialistákat “csökkenő, de még meglévő tisztelettel” okosította: nem mond igazat, aki szerint a nyugdíjasok idén az inflációnál szerényebb emelésre számíthatnak. Kérte a balosokat, ne feledjék, annak idején ők vették el az idősektől a tizenharmadik havi nyugdíjat.

A nap mélypontja egy könnyű kis buzizás lett, melyet Vonának címzett Orbán:

Nem szoktam, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni.

(Aki nem emlékezne az előzményre, tájékozódjon: itt.)

És még nem volt vége. Orbán szerint Vona dühös. A miniszterelnök úgy véli:

Így szoktak járni azok, akik eladják a pártjuk lelkét.

Orbán szerint Vona “antiszemita pártból filoszemita pártot, bevándorlásellenes pártból bevándorláspártit” csinált.

Buzi-e vagy? Lopol!

Végül kérte Vonát, “az érpataki modellt ne akarják kiterjeszteni a teljes országra”, ugyanis:

amit Érpatakon művelnek, azt a lakásmaffia is megirigyelheti.

Orbán úgy vélte, “ma azért jut pénz fejlesztésekre, mert nem hagyjuk, hogy önök ellopják, és addig lesz Magyarországon pénz, amik önök ellenzékben vannak, és nem férnek a kasszához”.

Vona személyes megtámadtatás miatt azonnal szót kért, Kövér házelnök megszavaztatta a képviselőket a kérésről, akik ezt elutasították.

Akciócsoportunk a folyosón elállta a távozó Vona Gábor útját, s villáminterjúztuk a pártelnököt, egyebek mellett azt kérdeztük, van-e kedve viszonbuzizni.

A komplett élményt itt lehet elérni, a zanza pedig ekképpen szól:

Én nem buzizok vissza, mert az tényleg kocsmaszint. Hanem arra kérem, Orbán Viktort, ne bújjon Kövér szoknyája, illetve nadrágja mögé.

Dupla dörzsi

Nem tagadjuk, elszomorodtunk a buzizástól. Letargiánkból Rétvári Bence szónoklata zökkentett ki az alábbi, interpellációra reagáló mondattal, melyet fogalmunk sincs, mely témáról dobbanva alkotott:

A szentírás olyan, mint a gyógynövény: minél többet dörzsölik, annál jobban illatozik.

Dörzsöljétek, skacok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik