Főkonzulként a legmagasabb, a nagyköveteknél is alkalmazott 4,6-es szorzóval számítják majd ki Csiszár Jenő euróban fizetett devizailletményét – tudta meg a Bors. Csiszár Jenő azután számíthat a csúcsfizetésre, hogy várhatóan idén ősszel elfoglalja diplomáciai állomáshelyét Milánóban.
A lap a külképviseletekről szóló, a tavaly hatályba lépett törvény alapján arról ír, hogy Csiszár Jenő alapfizetése forintban havi 1 millió 955 ezer forint lesz. A tévés és rádiós műsorvezető ezen felül jogosult lesz havi 300 ezer forintos lakhatási és vegyes-költségtérítési alapkeretre, óvodáztatási és iskoláztatási költségtérítésre (gyerekek után) havi 150 ezer forintra. A törvény alapján további szorzók, egyéni családi helyzetre vonatkozó számítások és kiegészítő pótlékok is figyelembe vehetőek országonként, ezért a lap megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), hogy Csiszár Jenő pontosan mekkora fizetésre és milyen juttatásokra számíthat, a tárca türelmüket kérte.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a minisztérium korábbi tájékoztatása szerint Csiszár Jenő a KKM felkészülési állományában van, abból célból, hogy hamarosan megkezdje diplomáciai megbízatását.