Jonatán Saul fia. Mármint a Bibliában. Tragikus sorsú hőse ő a Szentírásnak.

Urbán Jonatán pedig Danó Olga fia, születésekor a vér szerinti anyja után a Danó vezetéknevet kapta, öt évvel később, óvodásként a vér szerinti anyja akkori férje után lett Urbán. Noha akkorra nem sok köze volt a Danókhoz, az Urbánokhoz pláne nem, annál inkább Bokrosékhoz.

Nem egyszerű? Gondolják el, milyen lehetett a kis Jonatánnak.

Az úgy volt, hogy Jonatán vér szerinti anyja már akkor tudta, hogy nem viszi haza a kórházból a nyomorba tizedik szülött gyerekét, amikor még hasában hordta a magzatot. Jószerencséje, vagy inkább Jonatán jószerencséje egy anyaotthonba sodorta a nőt, ahová már azzal az elhatározással ment, hogy segítséget kér fia felneveléséhez egy befogadó családnál.

Lett is alkalmas família: Bokrosék. A pár akkor már két saját és egy örökbe fogadott gyereket nevelt. Jonatán lett a negyedik, ötnaposan, ’98 júliusában kapták meg Bokrosék. Jonatán után öt gyerek érkezett még a családba, ketten örökbefogadással, hárman hagyományosan, így lettek kilencen a testvérek, a legidősebb ma harminchárom éves, a legkisebb csupán öt; még az emlegetett Szent Biblia is belekeveredne, hogy ki nemzé kicsodát.

Bokrosék istenes emberek, nyilván, hitetlennek nem ad az Úr akkora szívet, amibe belefér kilenc gyerek. Húsz éve a fővárosból költöztek ki a Fejér megyei Tordasra, és leheltek életet a községi baptizmusba.

A baptista mozgalom – ne tessék megijedni, csupán szűk bekezdésnyi e rapid kultúrtörténet – a reformáció során jött létre, tagjai vallják, hogy csak saját akaratból szabad megkeresztelkedni, és ennek módja nem némi szenteltvíz csorgatása a homlokra, hanem az imaház medencéjében való bemerítkezés; innen a név: a baptista jelentése bemerítve keresztelő.

Jonatán nevelőanyja, pontosabban anyja ma annál az alapítványnál dolgozik, ahová annak idején betévedt Jonatán szülőanyja. Jonatán nevelőapja, pontosabban apja szociális segítő, fogyatékkal élőknek segít, lelkipásztora a tordasi baptista gyülekezetnek.

A Bokros családban van, aki tízévesen merítkezett, más tizennégy is elmúlt, amikor önmaga és a gyülekezet vezetése felkészültnek ítélte a szertartásra.

Jonatán is többször nekifutott az elköteleződésnek. „De mindig közbejött valami megbukás, valami nem elfogadott tett. Valami lázadás. Amit rendre kibeszéltünk apáékkal, nem maradt besértődés.” Hosszú az út isten hegyére, mondják, kik küzdenek érte,  hol halad, hol visszacsúszik az ember, de a legfontosabb, hogy törekedjünk fölfelé.

Azt a szálat nem varrtuk el, hogy Jonatán miért nem lett Bokros. Van válasz.

Mivel a szülőanyja nem mondott le róla, az állam nem adhatta örökbe, így a hivatalos terminus, hogy nevelőszülőkhöz került. Szépségtapasz, hogy a Jonatán név viszont Bokroséktól jön, ők illesztették a Danó mögé, meg az anyakönybe.

És miért lett belőle Urbán, ha egyszer az ég világon semmi köze Urbán úrhoz? Hát mert a nevelőszülei rendszeresen látogatták vele a vér szerinti anyját, aki egyszer csak előrukkolt az ideával, s nem lehetett mit tenni. Aztán Jonatán, tizenévesen, kijelentette, hogy többé nem szeretne menni a vér szerintiekhez. Azóta se megy.

Kusza? Jonatán rendet vág: „A szülőanyám az édesanyám, a nevelőanyám az anyám. Az apám meg az apám.”

Jonatán a nyáron elmúlt tizennyolc, nagykorú, maga dönt, felvehetné a Bokros nevet, de nem fut neki. „Az az egy névcserém is elég szörnyű emlék. Meg voltam tőle zavarodva, az ovis farsangon be kellett mutatkozni, nagy hirtelen nem tudtam, ki vagyok, és a legkedvesebb testvérem, egy lány nevét mondtam be, azt, hogy én vagyok Bokros Blanka Tamara. Kinevettek, még fél év múlva is leblankáztak a nagycsoportban. Visszanézve poén, de akkor fájt.”

Jonatán csibész volt, nem tejbetök. Első emléke, hogy gombát talál, és húgával, Blankával ketten megeszik. Gyomormosás. Első képnek elég kemény.

Hiába a baptista fegyelem, utóbb is csak tyúklépésben konszolidálódott Jonatán, „ahol tudtam, keresztbe tettem az óvónéniknek, verekedtem, mindig kitaláltam valami hülyeséget, vittem bele a többieket is, próbáltam meglógni, volt, hogy a kerítésről húztak vissza”.

– És mikor lettél jó gyerek?

– Hát, még nem lettem.

Általános iskolában durvult a helyzet. „Az osztály felépítése úgy nézett ki, hogy tizennégy fiú és két lány, de a két lány másodikban lemorzsolódott, és maradt tizennégy fiú, abból két alfa, az egyik én. Minden megtörtént. Leesett a lámpa, havonta törtek az ablakok, kirepültek cipők a harmadikról, és senki nem tudott róla semmit.”

Nem csoda, hogy tolódott a bemerítkezés.

„A hitéletem érdekes. Járok a gyülekezetbe, feltölt, de nem hívőként élek.”

– Hogyan él, aki hívőként él? Megfogalmaznád egyetlen mondatban?

– Egyetlen szóval is tudom: becsületesen. Mondjam egy mondatban is? Az se bonyolult. Azt tedd másokkal, amit szeretnél, hogy mások tegyenek teveled.

Becsületesnek lenni, állítja Jonatán, nem valami misztikus dolog, csak úgy kell hozzá viselkedni, ahogy anyja teszi. „Ő gondozza a Bokros Vendégházat, és mindig ad számlát, akkor is, ha nem kéred. Adózik minden fillér után.”

Ez tényleg nem tűnik bonyolultnak.

Gimnáziumba Székesfehérvárra ment Jonatán, tehetséggondozó programba, előélete miatt hivatalosan halmozottan hátrányos helyzetűként. Kollégista lett, kikerülve a szülői szigor alól belecsapott a lecsóba. „Gondoltam, ha már így alakult, kipróbálok pár dolgot.”

Látva a bajt, tanév végén hazarendelte apja, ideje volt, és átíratta az érdi Kós Károly szakközépbe, hadd épüljön a gyerek. Bejárós lett Jonatán, otthon alszik, naponta frissítik rajta a baptista tisztesség szoftvert. „Jót tesz nekem a felügyelet.”

Rendészeti osztályba jár, ez a fakultációja. Az elején tüzértiszt akart lenni, aztán rendőr, most meg, pár hónappal érettségi előtt fogalma sincs, merre tovább, ha meglesz a bizonyítvány. Így normális. Mindenesetre Adyt olvas, abból baj nem lehet, meg fantasyt, kedvence költője Varró Dani, bravó, az SMS-versek a szíve csücske.

Jó a dumája, a haja trendi, passzentos rajta a slimfit, karizma van, öt éven át sportolt, párbajtőrözött, manapság is lejárogat, a csajok bírják, a srácoknál respekt; természetesen ő az iskola diák-önkormányzati elnöke, a DÖK-vezér.

Sőt. Az önkormányzatnál, mármint a nagynál, a városinál kitalálták két éve a politikusok, hogy legyen diákpolgármestere Érdnek, de nem olyan évente egyetlen napra bohóckodva, fotózkodva a polgi székébe beülő pubi, hanem igazi, jogkörrel, pénzzel, felelősséggel, kötöttséggel, hadd játsszák kicsit majdnem élesben a demokráciát a kölkök.

A matek a következő. Három középiskolával bír Érd, mindháromból öt-öt fő indulhat képviselőnek, és egy-egy polgármesternek, a tizennyolc diákból rendes, plakátolós, rétorkodós kampány után nyolcan kerülnek az egy teljes éven át működő testületbe, egy diákpolgármester és hét diákképviselő. Rendszeresen üléseznek, a költségvetésük évi tízmillió forint. Amit persze nem költhetnek fruttira, hiszen felnőtt referens őrzi lépteiket, de ha nem így lenne se tévednének el, ugyanis komolyan veszik magukat és feladatukat.

Jonatán 2015 szeptemberében testületi tagnak indult, nem jött össze, tavaly a polgármesterséget tűzte ki, az meg összejött.

Vezetésével pénzt szavaztak meg a közös szalagavatóra, ők bérlik ki az iskoláknak a vadi új érdi sportcsarnokot (ahol amúgy komoly női kézilabdacsapat épül, ha valaki nem tudná), támogatnak bulikat, számítógépes versenyt, kirándulást, kipofozták a bringapályát, turbózták az iskolarádiókat, parkosítottak. Minderről döntést jegyzőkönyvezett vita után, szavazással hoznak, kétharmaddal a kétharmadost, felessel a felest, ahogy kell.

A Kós könyvtárában beszélgetünk tisztességről és nagypolitikáról, nem lehet nem megkérdezni, hogy Jonatán szerint a tisztesség jót tesz-e egy nagypolitikai karriernek.

Erősen gondolkodik.

„A hatékonyság szempontjából nem biztos, hogy mindig előny.”

Kapiskálja.

Azt már nem kérdezzük tőle, hogy neki magának vajon mi tenne jót. Ha egyszer majd politikusnak állna, vagy ha nem?

Szavazzunk?