Belföld

Fizetett tapsolók ülték végig az olimpiát támogató konferenciát

A Társadalmi Párbeszéd az Olimpiáért tavaly június közepén bemutatta, Budapest milyen jól járna egy esetleges olimpiarendezéssel. A szakmai előadók meghívóját információnk szerint Fürjes Balázs írta alá, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és őt nevezték ki a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat kormányzati felelősének is.

A Magyar Építők és a közmédia akkori beszámolója szerint a konferencián kiderült, hogy nagyot fejlődhet a város.

Ott volt Tarlós István, Demján Sándor és Fürjes is, aki akkor úgy fogalmazott, a pályázatnak meglátása szerint két nagy ellenfele van, “a tisztességtelenség és a butaság”.

Tarlós, aki nemrég azt mondta, aki szereti Budapestet, támogatja az olimpiát, fél évvel ezelőtt úgy fogalmazott, “az olimpia az állami költségvetésnek többletbevételt hozhat, növelné a GDP-t, a turizmust, az ország és a főváros versenyképességét, nem utolsó sorban erősítené Budapest és Magyarország ismertségét és jó hírnevét.” Majd hozzátette, hasznos és előnyös vállalkozás lehet, az érzelmi értéke pedig felbecsülhetetlen.

Az előadások utáni kerekasztal-beszélgetésen pedig előadott Albrecht Ute, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. igazgatója, András Krisztina, a BCE docense, Finta Sándor, a Budapest 2024 Zrt. Építészeti és Városfejlesztési Igazgatója, Takács Miklós, a FŐMTERV Zrt. közlekedéstervezési igazgatója, valamint Zubreczki Dávid, az Urbanista blog szerkesztője. A hírek szerint a szakértők konklúziója az volt, hogy “bár az olimpiarendezés anyagi kockázattal jár, az egyébként is szükséges fejlesztések mielőbbi megvalósulásában jó katalizátor lehet.”

Az Akváriumban megrendezett esemény után a Magyar Építők képe szerint sokan érdeklődtek, szép számmal voltak jelen fiatalok is.

Kép: a Magyar Építők engedélyével
Kép: a Magyar Építők engedélyével

Azonban egy birtokunkba került levelezés szerint

a hallgatók egy része nem puszta érdeklődésből hallgatta végig, miért is lenne jó a fővárosnak az olimpia.

A Focus Work nevű diákszövetkezet ugyanis bértapsolókat, ahogy ők írták, beépített embereket keresett és fizetett meg az eseményre.

Az üzenetből egyértelműen kiderül: nem volt elég megjelenni, érdeklődni is kellett, kacsintós jellel be is írták az üzenetbe, kikérdezik. Azt titkolni kellett, hogy a szövetkezet küldte az “érdeklődőt”, de azt elmondták, ők 3000 forintot fizetnek fixen, két órára.

50 főt, elsősorban műszaki, gazdasági érdeklődésű fiatalokat kerestek, a dress code-ot is megadták, fiúkon zakó, ing, lányokon szoknya, blúz.

Kérem, vegyék figyelembe, nem nyílt dolog, hogy fizetve vannak, ezért szeretnénk, ha nem csapatosan, egyszerre érkeznének, írták az utasításban.

(Katt a képekre és nagyobb lesz.)

diakszov_1diakszov_2diakszov_3

 

Kérdéseinkkel megkerestük a Budapest 2024-et és a diákszövetkezetet is. A pályázatért felelős Budapest 2024-nél azt mondták, hogy:

a Budapest 2024 Zrt. egyetlen vállalkozónak és alvállalkozónak sem adott ilyen jellegű megbízást. A cégnek ilyen esetről nincs tudomása, de vizsgálatot indít és ha szükséges, a felelősségre vonást megteszi.

A Focus Worköt az előző három napban többször is kerestük telefonon, mindannyiszor csak a recepcióig jutottunk, ahol állandóan azt mondták, az illetékesek nagyon elfoglaltak, nem tudunk beszélni velük, de visszahívással hitegettek. Erre azóta várunk. (Tippünk, hogy a cikk megjelenése után keresnek majd.)

*

A Momentum Mozgalom nemrég kezdett olimpiaellenes népszavazási aláírásgyűjtésbe, öt nap után már ötvenezer szignójuk van, 138 ezer érvényesre van szükségük. A hírre, hogy egy olimpia mellett ágáló rendezvényt fizetett beépített emberekkel kell megtölteni, Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke csak annyit mondott a 24.hu-nak, hogy

nem lepődtünk meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik