Belföld

Colleen Bell szerint a magyarok túlértékelik Soros György szerepét

Az Indexnek adta búcsúinterjúját, a hamarosan távozó amerikai nagykövet, Colleen Bell. A kedden kitüntetett távozó nagykövet szerint az őt érő kritikák  politikai és gazdasági érdekeknek, illetve a szexizmusnak az egyvelegéből álltak össze. Az viszont segítette, hogy egy kritikára száz elismerés jutott.

Azt mondja, Orbán tisztelettudó és szívélyes volt, és készségesen osztotta meg a tudását és információit az országról. Bell Magyarországot megbízható és fontos szövetségesnek tartja, és hisz benne, hogy a következő adminisztráció is folytatja majd az eddigi utat.

A civil szervezetekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:

ők nem fenyegetést jelentenek Magyarországra, hanem létfontosságúak egy demokráciában. Ezért arra bátorítom a kormányt, hogy működjenek együtt ezekkel a civil szervezetekkel az általuk fontosnak tartott ügyekben.

Soros Györgyről azt mondta:

rengeteg nagyszerű dolgot tett a roma közösségért, ösztöndíj-lehetőségeket teremtett, és elképesztő módon támogatott intézményeket, példa erre a Közép-európai Egyetem.

Hozzátette, újra és újra elmondta különféle magyar kormányzati tárgyalópartnereimnek, hogy túlértékelik Soros György képességét arra, hogy befolyásolja az Egyesült Államok politikáját vagy az USA választott tisztségviselőit.

A Jobbikkal gyakorlatilag nem érintkezett, mivel

a Jobbik története tele van diszkriminatív, antiszemita kijelentésekkel, és ez ellentétes a mi értékeinkkel, amit az amerikai nagykövetségen keresztül itt, Budapesten képviselünk.

Colleen Bellnek hiányzik a Népszabadság, de szerinte a független média csökkenésének általános trendjét számításba kell venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik