Belföld

Berágtak Orbánra, ellenfideszt alapítanak a nyugdíjasok

Az Idős Demokraták Szövetsége (IDSZ) önállóan indulna a 2018-as választásokon.

A 168 Óra úgy tudja, még januárban a nyilvánosság elé lép, februártól pedig politikai pártként működik az Idős Demokraták Szövetsége. Alapítói kifejezetten a nyugdíjasok érdekeit képviselnék, főleg olyan témákban (nyugdíj, egészségügyi ellátás, időskori diszkrimináció) amelyek nem mélyítik a korosztály erőteljes megosztottságát.

Az IDSZ indulni akar a 2018-as parlamenti választásokon, egyelőre nem szeretne együttműködni semmilyen létező párttal.

A pártalapításról azt követően döntöttek, hogy a nyugdíjasokat nagyon felháborította a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány és az 1,6 százalékos, idei nyugdíjemelés. Orbán Viktor bejelentése után egy nappal megfogalmazták, hogy

a civil szervezetek már nem elegek, szükség van a nyugdíjasok politikai képviseletére. Ott döntöttük el, hogy létrehozzuk az Idős Demokraták Szövetségét (IDSZ), és indulunk a 2018-as országgyűlési választáson. Jelenleg ugyanis csak annak a szava hallatszik, aki bent ül a parlamentben

– mondta a hetilapnak Kabai Tibor, a párt egyik alapítója.

Rétegpártként elsősorban azokat a kérdéseket veszik majd elő, amelyekben konszenzus van az idős emberek körében, amelyekben együtt tud működni a „nercbundás rózsadombi hölgy és a falusi, templomba járó nyugdíjas is”.

Az IDSZ – egyebek mellett – célul tűzi ki az alapnyugdíj megteremtését, mert az alapítók szerint muszáj lépni az időskori szegénység ellen. Kabai Tibor már tárgyalt több nyugdíjas civil szervezettel, amelyek ügyek mentén hajlandóak az együttműködésre, meg tudják mozdítani összességében több százezres bázisukat.

Az biztos, hogy sem a jobb-, sem a baloldal nem örül majd az új szereplőnek, hiszen szavazókat csábíthat el tőlük. A Fidesznek ez új helyzetet jelent, hiszen a Policy Agenda éppen azt elemezte, hogy a kormány addig nem változtat eddigi politikáján, amíg az ellenzék az alacsony nyugdíjak kérdésében nem tud a jelenleginél világosabb üzenetet megfogalmazni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik