Körülbelül egy évvel azután, hogy a menekült tömeg elhagyta Magyarországot, az őket segítő legnagyobb civil szervezet, a Migration Aid szóvivője is továbbállt. Ausztriába költözött, a jobb élet reményében, ami nem egyszerűen több pénzt jelentett.
Migráns lettem migránssimogatóból. Amellett, hogy le akartam tenni az osztrák bírósági szaktolmács vizsgát, a gyerekeimnek szerettem volna jobb oktatást. A fiam az elmúlt 2,5 évben magántanuló volt, mert a magyar rendszer nem volt gyerekbarát. Ő is és a most elsős kislányom is olyan iskolába jár Ausztriában, ahol odafigyelnek rájuk.
Az osztrák határ melletti kisvárosban sok a külföldi, ezért a bevándorló gyerekeknek van külön német óra, heti 10 órában. Zsuzsa kisebbik lánya óvodás, a csoportjában is van pár magyar gyerek és magyar főiskolások is gyakorlatoznak ott, így neki is könnyű az átállás.
Már itt, a határ mellett kezdődik az a sokszínűség és soknemzetiség, ami nekem teljesen természetes volt gyerekkorom óta, hiszen több országban éltünk. Itt normális, ha egy gyerek kétnyelvű, megszokott, hogy az iskolai menzán van halal menü.
Zsuzsa a menekülthelyzet követésével azután sem hagyott fel, hogy kiszállt a Migration Aid-ből. Sok újságíró kereste azután is, hogy már nem volt szóvivő.
Azt vettem észre, hogy hiteles hírforrássá váltam, így továbbra sem állhattam le. Láttam, hogy a hivatalos hírek rendkívül egyoldalúak. Gyakorlatilag csak a szír kormány által működtetett Al Mayadeen és az orosz Russia Today információi jutnak el a magyar tömegmédiához. Elkezdtem a városi tanácsok, a helyi tudósítók, ad hoc újságírók Facebook oldalait és Twitter csatornáit követni. Mindemellett természetesen igyekeztem az összes oldalról tájékozódni, hogy lehetőleg objektív képet rakjak össze a magyar újságíróknak.
Ebben a háttérmunkában figyelt föl egy kisváros segélykiáltására. Az Aleppó és a török határ között fekvő Atareb tanácsa kórházuknak kért támogatást. Zsuzsa felvette velük a kapcsolatot és elkezdett adományt gyűjteni, még július végén. Október végére jött össze annyi egészségügyi csomag, hogy érdemes legyen útnak indulni vele. A török határig ő vitte az adományt autóval, kalandos úton, erről a Facebokon is beszámolt.
Mivel Szíriába nem léphet be, átadta az adományokat egy helyi szervezetnek. Két nappal azután, hogy a szállítmány célba ért, érkezett a hír, hogy bombatámadás érte a kórházat és működésképtelenné vált.
Most tehát még nagyobb segítségre van szükség. A kórházat biztonságos helyre, egy barlangba akarják költöztetni, amihez nagyjából 10 ezer dollár kellene. Ezt valahogy helyben kell megoldani, illetve egy nagyobb civil szervezettel tárgyalnak.
Készpénzt nem szabad átküldenem a határon, lélegeztetőgépre, műtőfelszerelésre, sebészeti eszközökre, mentőautóra gyűjtök. Szinte mindent Törökországban szerzek be, nincs esély máshonnan a török vámrendszer miatt. Minden számlát meg lehet majd nézni a Facebook oldalamon. Sok fájdalomcsillapító meg antibiotikum is kell, mert az idén szokatlanul hideg van arrafelé, fagypont körüliek az éjszakák, sok a megfázás.
Van, amire szükség lenne, de tudja, ebben nem segíthet.
Az ismét egyre szaporodó gáztámadások miatt a gyerekeknek is használható oxigénfejlesztő életmentő lehet. Csak ezen a héten száz ember halt meg Damaszkusz mellett, a kormányerők részéről végrehajtott szarintámadásban. Magánadományból ezt nehéz beszerezni.
Zsuzsának nagyon körültekintőnek kell lennie a csalók miatt.
A háború mindenkiből a legmélyebb önvalóját hozza ki. Van, aki beáll családapaként is menteni, mint a Fehér Sisakosok. És van, aki megpróbál a zűrzavarból hasznot húzni. Ezért a kórházi adományokat a saját nevem alatt gyűjtöm, senkit nem vonok be, így a tiszta.
Helyi segítői, kapcsolattartói védelmében is óvatosnak kell lennie.
Előfordulhat, hogy ha kiderül, rajtuk keresztül érkezett a segítség, akkor egy csillagfényes éjszakán bemennek a házukba és az egész családot kivégzik.
Zsuzsa úgy látja, lassan a magyar köztudatba is kezd átszivárogni, hogy a szíriai háború nem egy fekete-fehér, kétoldalú, klasszikus, lövészárkos katonai hadművelet.
Kapásból legalább öt oldalt tudok felsorolni, akik mind lövik egymást. Mindenfelé vannak mindenféle csoportok, szinte felfoghatatlanul sok – több száz is akár, ha az egész országot nézzük. A mérsékelt felkelőket, akiknek az ellenőrzésük alatt van az atarebi kórház területe, a szír állami kommunikáció szemrebbenés nélkül mossa össze az Iszlám Állammal. Pedig ők egymás ellenségei.
Emlékeztetett, hogy a magyar kormány februárban másfél milliárd forintos kórházfejlesztést ígért Szíriának. Azt mondja, szívesen segítene.
Természetesen utópia, hogy bevonjanak a támogatási programba, pedig azt hiszem, megtalálnám a pénz felhasználásának a hatékony lehetőségét.
Zsuzsa szerint nagyon szomorú, hogy csak civilek, magánadományok segítik a háború áldozatait.
Hivatalosan egyetlen ország sem támogatja azt a 4-5 millió embert, aki Aleppó és Idlib tartományban próbálja túlélni a húsdarálót. Aki kiáll a civilek mellett, Oroszország és Irán nagyhatalmi játszmájába keveri magát.
A Szíriából kapott híreket nehezen dolgozza fel Zsuzsa.
A 12 év feletti fiúkat Kelet-Aleppóból most vagy kényszersorozzák, vagy kényszermunkára viszik. Hátborzongatóan rossz érzés tudni, hogy ahogy egykor Pinochet, most Asszad zárja stadionokba a kivégzésre vagy meghurcolásra várókat. Elképesztő olvasni, hogy lányok, asszonyok az utolsó percig kitartanak, majd az Asszad valódi erejét adó siíta (iráni, afgán és libanoni Hezbollah) milíciák bevonulása előtt megkérik a családfőt, ölje meg őket. Nem akarnak szégyenben élni. Különösen súlyos ez annak tudatában, hogy míg Magyarországon 100 ezer emberből 19 lesz öngyilkos, Szíriában 250 ezerből 1. Az élet, a gyerek és a család szentsége köré épült társadalomban elképzelhetetlen ez a fajta törés. Szrebrenyica, Drezda, Groznij épp Szíriában ismétlődik meg megint. Annak ellenére, hogy minden kormány kinyilvánította “soha többé”.
A Not in my Name elnevezésű Facebook oldalán így próbál támogatókat szerezni, hogy meglegyen karácsonyra a 10 ezer euró, amiből felszerelhetnék a szétbombázott kórházat, ahova egyébként most Aleppóból tömegesen érkeznek:
Gondold végig, hogy hatodik éve háborúban élsz. A világ figyelme elfordult tőled, a kormányod terroristának nevez és naponta bombáz. Nincs ENSZ, nincs NATO, nincs biztonság, iskola, kórház. Szerencsevadászok vannak, az árak az egekben. A barátaiddal próbálod menteni a menthetőt. Föld alatti kórházat építesz, hogy ha már a Jóisten adta két kezed közül az egyiket letépte egy bomba, megmaradhass. Lehet, hogy egy cigid árából egy gyerek életét mentik meg. Nem, nem az európai civilek felelőssége gondoskodni egy porfészek kórházáról. De hiszek benne, hogy meg tudják tenni, mosolyogva, emberként.
