Belföld

54 milliárdot kapnak az egyházi oktatási intézmények

A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban – jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós közölte: 60-70 településen több mint 120 intézmény újulhat meg az óvodáktól a középiskolákig.

Kifejtette: az egyházi jelenlét a köznevelésben ma Magyarországon 14 százalék, míg a magukat valamelyik egyházhoz tartozónak valló emberek aránya 55 százalék, vagyis az egyházi intézményekre óriási szükség van, ezt bizonyítja a hatalmas túljelentkezés is az ilyen intézmények esetében.

Soltész Miklós kiemelte: a mostani döntés eredményeként megújulhat több régi, nagy múlttal rendelkező intézmény is az ország számos pontján. Többnyire azok az intézmények juthatnak most támogatáshoz, amelyek az elmúlt években nem kaptak EU-forrást – tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: az előző évek döntéseinek következtében az elmúlt öt évben az oktatásra fordított összegek folyamatosan nőttek, “2012 és 2017 között 1350 milliárdról 2000 milliárd forint fölé nőtt az oktatásra fordított állami kiadásoknak a mértéke”. A magyar gazdaság erősödésének az oktatás is az egyik haszonélvezője – hangsúlyozta. (Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a PISA-felmérésen siralmasan teljesítettek a magyar diákok.)

A korábbi, oktatást érintő döntésekre emlékeztetve kitért rá: a pedagógusok bére évről évre nő, hogy egy jó pedagógusnak ne kelljen az alacsony fizetés miatt elhagynia a pályát. Emellett béremelés várható a pedagógusok munkáját segítőknél is – fűzte hozzá.

Rétvári Bence továbbá arról is beszélt, hogy a dologi kiadások tekintetében is jelentős többlettel számolhatnak az iskolák, valamint az ingyenes tankönyvellátás rendszerének köszönhetően ma már a diákok 67 százaléka jut ingyenesen tankönyvhöz.

(A nyitóképen Rétvári Bence államtitkár láthat, fotó: MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik