Belföld

Visszaküldte Áder az Erzsébet tér állami tulajdonba vételéről szóló törvényt

24.hu
24.hu

2016. 12. 02. 17:01

Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amely állami tulajdonba vette volna a budapesti Erzsébet teret.

Az államfő a Kövér László házelnöknek címzett levelében azzal indokolt, hogy vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, és a törvény előkészítése során

sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.A terület egy november 22-én elfogadott törvény erejénél fogva, december 15-ével ingyenesen került volna át az államhoz; ezt az aktív kikapcsolódás lehetőségét ötvöző közösségi tér megteremtésével és működtetésével indokolták.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályban szereplő négy helyrajzi szám egyike maga a 2,6 hektáros Erzsébet tér, ami a fővárosi önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyona. Az önkormányzati törvényre hivatkozva jelezte: az állam vagy más önkormányzat javára történő átruházás a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

Az államfő arra is rámutatott, hogy a jogalkotásról szóló törvény előírja: a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy állami, helyi önkormányzati vagy más szervezetek élhessenek a jogállásukat vagy a feladatkörüket érintő jogszabályok tervezeteinek véleményezési jogával.

Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a jogszabályban előírt eljárás lefolytatását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét a törvényt.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C) makes his way to board Air Force One in Riyadh as he head with the First Lady to Israel on May 22, 2017. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.