Belföld

Karácsonyi nyugdíj: egy rakás embernek dolgoznia kell karácsonykor Orbán ajándéka miatt

Karácsonykor 2,8 millió nyugdíjas kap fejenként tízezer forintos Erzsébet-utalványt, amit Lázár János szerint a kormányhivatalok, járási hivatalok fognak kézbesíteni december 21-24. között. Arról már írtunk, hogy az emberhiány miatt ezzel még problémák lehetnek.

Most viszont kiderült, hogy jópár ember karácsonyát is tönkreteheti a hirtelen jött ajándék.

Munkaerőhiány van a járási hivatalokban, napi tíz órákat dolgoznak a tisztviselők. Erről Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt az InfoRádiónak.

Közben azt is megtudtuk, hogy ez hogyan érinti majd a dolgozók karácsonyát.

Az egyik járási kormányhivatalban olyan levelet kaptak, amely szerint 21-étől karácsonyig senki nem mehet szabadságra, mert sokat kell majd dolgozni.

A levélben utaltak arra, hogy ez az Erzsébet utalványokkal függhet össze. A járási kormánytisztviselőknek a kézbesítés nem tartozik a munkakörükbe. Az eredeti feladatukban kell helytállniuk, mert ha nem intézik el megfelelő időben az ügyiratot, akkor rendbírsággal kell számolniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik