vadai ágnes (Array)
Belföld

Vadai: Pharaon a véltnél közelebb állhat Orbánhoz

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 11. 24. 10:31

Szerinte a kormány ezért is akarja folyamatosan összezavarni az embereket.

Tarsoly Csaba a legfrissebb Magyar Narancsnak azt mondja: ártatlan. Ha adtak is ki fiktív kötvényt, ő nem tudott róla, és bármikor eltüntethette volna a pénzt, egy gombnyomással, de a „megfelelő helyről” ígéretet kapott, hogy nem lesz baj. Tarsoly az interjúban megemlíti a körözött szaúdi olajmilliárdost, Ghaith Pharaont, akivel a Duna City eladásával kapcsolatban hozta össze a Külügyminisztérium.

A Demokratikus Koalíció alelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában egészen megdöbbentőnek nevezte, hogy az állam – Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt – bűnözőkkel üzletel. Mint mondta: Tarsoly Csaba bűnöző, mert ellopta a kisemberek pénzét, és Ghaith Pharaon is az, 1991 óta keresi az FBI.

Vadai Ágnes szerint miközben az állam szervezi ezeket az üzleteket, a kormány összevissza beszél például a szaúdi milliárdos ujjlenyomata ügyében. Számára az nem kérdés, hogy az amerikaiak minden információt megadtak a magyar kormánynak, az igen, hogy miért veszi körül legenda ezt az embert. Végül kiderülhet, hogy sokkal közelebb állhat a miniszterelnökhöz Pharaon, mint azt gondolnánk, ezért akarják folyamatosan összezavarni az embereket – vélte.

Hozzátette: Pharaon folyamatosan rajta volt a nemzetközi körözési listákon, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy a magyar hatóságok ne tudták volna, hogy ki ez az ember, amikor vízumot adtak neki. Ez az ember igen sok pénzzel rendelkezik, olyan emberek pénzét kezeli, akiknek nála is több pénzük van, nagyon nem véletlen, hogy

a magyar kormány minden tagja és Orbán Viktor is védi ezt az embert és az információkat.

Vadai Ágnes kijelentette: nagyon meglepő, hogy a Fidesz eljutott oda, hogy ilyen emberrel üzleteljen a nemzetbiztonsági kockázatokra fittyet hányva.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.