Belföld

Kiderült, kik mentették ki a pénzüket az utolsó pillanatban a Quaestorból

Quaestor (Quaestor)
Quaestor (Quaestor)

Cikkünk megjelenése után az alábbi levelet jutatta el az Ügyészség szerkesztőségünkbe:

Valótlanul jelent meg a hírekben, hogy az ügyészség egyik gépjárművezetője, aki tavalyig a Legfőbb Ügyészségen dolgozott, 200 milliót vehetett ki a cégből a Quaestor csőd napján.
A valóság ezzel szemben az, hogy a listán szereplő személyek közül egy névazonosságot mutató személy valóban dolgozott gépjárművezetőként a Legfőbb Ügyészségen, azonban – a hírekkel ellentétben – a munkaviszonya több mint 5 évvel ezelőtt megszűnt és azóta nem áll egyetlen ügyészi szervnél sem alkalmazásban.

Nyilvánosságra hozott pénteken a Jobbik-közeli N1TV egy listát, amelyen azok neve szerepel, akik a Quaestor-csőd napján vették ki a pénzüket a brókercégtől.

A teljes kivett összeg több mint 6,5 milliárd forint, ebből 3,8 milliárd a külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház pénze. Az eset kapcsán felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja, vagyis az, hogy előre tudtak a Quaestor bedőléséről. A kormány azzal próbálta az ügyet magyarázni, hogy csak a piaci folyamatokat figyelték.

A listán szereplő magánszemélyek közül a legérdekesebb az a férfi, aki tavalyig a Legfőbb Ügyészségen sofőrként dolgozott. Ő közel 200 millió forintot vett ki. (Később kiderült, csak névazonosságról van szó, fenn a frissített hír.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik