A Die Presse idézi Paul Lendvai magyar származású publicistát, aki az Orbán-kritikus médium politikailag motivált elhallgattatásáról beszélt a Népszabadság hirtelen megszűntetésével összefüggésben az osztrák Ö1 Morgenjournal című műsorában hétfőn. A publicista a kormányközeli cégek és a Népszabadság kapcsán elmondta, hogy a döntés
nem a veszteségről szól, hanem a hirdetések leállításáról.
Hiszen,
hirdetések nélkül aligha tud egy lap életben maradni.
A lap idézi a Népszabadság osztrák tulajdonosának indoklását, eszerint a napilap és a hozzátartozó online felület működését azért kellett beszüntetni, mert azok veszteséget termeltek, a kormányt bíráló hangok viszont politikai motivációt sejtenek a háttérben.
Nem Orbán lehetett a karmester
Lendvai szerint
a Népszabadság megszüntetésével elnémul a kritikus intelligencia legfontosabb hangja.
Azonban ellentmondott annak a véleménynek, miszerint a döntés mögött személyesen Orbán Viktor miniszterelnök állhatott. A Kelet-Európa szakértő szerint
szeményesen Orbán Viktornak természetesen nincs köze az ügyhöz.
Emlékeztetett, hogy a jelenlegi tulajdonos 2014-ben, bankhitelek segítségével vásárolta meg a céget. Lendvai zavarát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonos eladás előtt állította le a Népszabadságot és a nol.hu-t.