Belföld

A bicskei gyermekotthon volt lakói szerint molesztálta őket az igazgató

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 05. 20:42

Többen arccal, névvel beszéltek a velük történtekről.

A bicskei gyermekotthon több volt lakója is arról beszélt az RTL Klubnak, hogy az intézmény vezetője molesztálta a rá bízott gyerekeket. Feljelentést tettek, a rendőrség egy hónapja nyomoz szexuális zaklatás miatt.

Megszólalt egy 22 éves fiú, Julián, aki elmondta: az igazgató irodájában mindig volt édesség, kedvesnek és megértőnek mutatkozott. Ugyanakkor neki 13 éves korától négy éven át „intim viszonya” is volt vele, emiatt komoly bűntudata volt – fejtette ki.

Hasonlóan érzett egy másik megszólaló, a 21 éves Levente, aki szintén kiskamaszként kezdett egyre több időt tölteni az igazgató irodájában. Azt mondta, 12 éves kora óta nyolc éven át volt szexuális kapcsolata az intézményvezetővel. Gusztustalannak, rongynak érezte magát emiatt, ezért döntött végül úgy, hogy nyíltan vállalja a történteket.

A fiatalok csak néhány közeli barátjukkal beszéltek arról, hogy mi történt, de úgy tudják, sok áldozat van. Az egyik volt lakó azt mondta, nyílt titok volt, hogy az igazgató „szereti a fiatal fiúkat”.

Az igazgató nem reagált. Ő egyébként 26 éve vezeti a gyermekotthont, még állami kitüntetést is kapott a gyermekekért végzett munkájáért.

Az ügyről este, a Házon kívül adásában számolnak be részletesen.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.