AppleMark
Belföld

Hiába kérdezték volna Matolcsyt Vajda Zitáról, inkább elmenekült

24.hu
24.hu

2016. 09. 16. 07:27

Amint hírét vette, hogy a Népszabadság munkatársa vár rá, kereket oldott Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A napilap a napokban kipattant, Vajda Zitával kapcsolatos botrányról szerette volna kérdezni a Közgazdász-vándorgyűlésen előadó jegybankelnököt Kecskemetéten, ám Matolcsy nem biztosított lehetőséget az újságírónak, inkább sietősen távozott a városházára.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, egy elszólással maga a jegybank hozta összefüggésbe a korábban az MNB-nél nemzetközi titkárként dolgozó Vajda Zitával, akinek havi bruttó 1,73 millió forintos bérével a főosztályvezetők kétharmadánál is magasabb juttatás ütötte a markát.

Külföldi hírügynökség is hoppon maradt

Vajda Zita május másodikán távozott a jegybanktól, és nem sokkal ezt követően két jegybanki alapítványnál két poszt jutott neki. Matolcsy a botrány kipattanása óta nem szólalt meg az ügyben. Most sem kerített rá lehetőséget, pedig a Népszabadság újságírója még Matolcsy megérkezése előtt jelezte az MNB helyszínen levő kommunikációs munkatársainak, illetve az elnöki kabinetben dolgozóknak, hogy a Vajda-üggyel kapcsolatban szeretne néhány kérdést intézni az elnökhöz. Azt a választ kapták, hogy előadása előtt kíméljék meg az elnököt, de ígéretet kaptak, hogy tolmácsolják kérésüket. Hiába: néhány kézszorítás után Matolcsy egy lifttel távozott, pedig nem csak a Népszabadság, egy külföldi hírügynökség is szerette volna megkérdezni a Vajda Zita-ügyről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.