Belföld
AppleMark

Nem nyomoznak Rogán ügyében, hiába beszélt Portik arról, hogy pénzt adott neki

24.hu
24.hu

2016. 07. 26. 19:52

Semmilyen konkrétumot nem mondott Portik Tamás arról a tízmillió forintnak megfelelő euróról, amelyet állítása szerint Rogán Antalnak adott át 2010 körül. Az MNO szerint egyebek mellett ezért utasította el az ügyészség azt a feljelentést, amelyet a vallomás kapcsán a fideszes Tényi István tett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt. A nyomozóhatóság szerint Portik kijelentései „életszerűtlenek”, így nem nyomoznak a miniszter után.

A Prisztás-gyilkosság felbujtójaként jogerősen elítélt Portik Tamás azt állította, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak. Tényi István hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt tett feljelentését.

A nyomozóhatóság a lap szerint egyebek közt azért utasította el a feljelentést, mert szerinte Portik Tamás nyilatkozatának valóságtartalma „már önmagában is erősen kétséges”, de a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok is erre mutatnak. A feljelentést elutasító határozat szerint például Portik a pénzátadás helyszínéül előbb a Centrál Kávéház melletti szűk utcában valamilyen pártirodát nevezett meg. Ez a KNYF következtetése alapján feltehetően a Fidesz Magyar Polgári Szövetség ötödik kerület, Cukor utca 5. szám alatti irodája lehetett. Majd röviddel később már az Aulich utcai pártirodát jelölte meg a színhelyként. De – mint írták – Portik a pártiroda felépítését sem tudta leírni.

A nyomozók szerint a „jogtalan előny” összege tekintetében is életszerűtlenek és aggályosak az elítélt állításai. Portik ugyanis a konkrét összeget úgy jelölte meg, hogy tízmillió forintnak megfelelő euró, az összeggel kapcsolatban pedig a KNYF szerint a „kételyeket ébresztő” állításon túlmenően semmilyen konkrétumot nem mondott. Vallomásában ugyanis Portik Tamás „nem tért ki a pontos euróösszegre, annak forrására, címletezésére, illetve egyéb olyan jellemzőire, ami nyilatkozatát tartalommal töltené meg és hitelt érdemlővé tenné”.

Végezetül az ügyészség megállapította, hogy a Portik Tamás által elmondottak valóságtartalmával szemben olyan ésszerű kételyek támaszthatók, ami alapján a nyomozás törvényes elrendelésére nincs törvényes alapja a nyomozóhatóságnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.