Belföld

Nem törik magukat a hatóságok a milliárdos játszótérmutyi ügyében

Volt, ahol úgy költöttek el 26 millió forint uniós pénzt játszótérre, hogy szinte nincs is gyermek, aki használná.

Magánzsebekbe juthatott a fele annak az 1,78 milliárd forintnyi EU-támogatásnak, amelyeket játszótér-építésre fizettek – írja a Népszabadság.

A vidékfejlesztési hivatal által 2009-ben és 2010-ben kiírt játszótér-pályázatra 145 önkormányzat jelentkezett. Az önkormányzatoknál jelentkezett egy cég azzal, hogy mindent elintéznek. Bár az önkormányzatoknak feltűnt, hogy irreálisan magasak az összegek, ezzel nem különösebben foglalkoztak, lévén nekik nem került semmibe a beruházás. Csakhogy azután az EU csalás elleni hivatala visszafizettette a támogatást.

A kormány ugyanakkor kimentette a csődhelyzetből a településeket, visszafizette helyettük a pénzt. Hogy hová lettek az összegek, azt azóta sem keresik.

Az elkészült játszóterek 35 százalékkal múlták felül az uniós átlagárat. Ráadásul például a 325 lelkes Tolna megyei Kismányok úgy kapott 26 millió forintos támogatást, hogy a településen alig van gyerek. Ebből a pénzből egy hatalmas, 90 gyermeknek is alkalmas játszóteret is fel lehetett volna építeni, miközben Kismányokon talán kilenc játszóterező gyermek sincsen.

A beruházásokban három cég vett részt – a pályázatokat az Info-Datax Kft. készítette, a fővállalkozó a Bauble Kft., a kivitelező a Rark Kft. volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik