Belföld

50 milliós zsarolás Debrecenben: lecsaptak a rendőrök

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 07. 01. 13:20

Május 5-én 20 óra 25 perc körül egy debreceni társasház bejárata előtt egy ismeretlen férfi falhoz nyomott egy nőt, akit azzal fenyegetett meg, hogy fizessen számára 16 millió forintot, mert ha nem akkor megöli. A nőt, aki egy közintézmény igazgató-helyettese, másnap a munkahelyén, telefonon hívta fel – a hang alapján – egy másik férfi és ismét pénzt követelt, majd életveszélyesen megfenyegette a sértett családját – számolt be a police.hu rendőrségi honlap.

Pár nap múlva az elkövető telefonon és levélben többször felvette a kapcsolatot a közintézmény igazgatójával és két helyettesével is, mert tudomására jutott, hogy korábbi fenyegetései miatt feljelentést tettek ellene, ezért újra megfenyegette őket és

már 50 millió forintot követelt.

A Bűnügyi Osztály azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai a nyomozókkal közösen összehangolt akció során június 29-én Debrecenben és Pallagon elfogták a 39 éves R. Jánost és a 42 éves B. Lászlót.

Vadászpuska, éles lőszer

A rendőrök B. László személygépkocsijának csomagtartójában találtak egy – engedéllyel tartott – Remington típusú vadászpuskát és több száz, különböző kaliberű éles lőszert is, továbbá a férfinél tartott házkutatás során találtak még két lőfegyvert. A rendőrök a lőfegyvereket és lőszereket további intézkedés céljából bevitték a Debreceni Rendőrkapitányságra. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított három lőfegyverének és fegyvertartási engedélyének bevonását.

A nyomozók megállapították, hogy B. László ismerte a sértetteket és ő vette rá társát arra, hogy telefonon fenyegesse meg őket. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfit zsarolás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett 42 éves férfi előzetes letartóztatást a Debreceni Járásbíróság július 1-jén elrendelte, míg társa az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.