Belföld

Több a baloldali, mint a jobbikos

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a teljes felnőtt népességen belül még mindig nagyobb a baloldali pártok aránya, mint a Jobbiké.

Az intézet Heti Válasz számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a pártok támogatottságát nézve a teljes felnőtt népességen belül nincsenek az előző hónaphoz képest érdemi változások:

  • a Fidesz-KDNP 28,
  • a Jobbik 13,
  • az MSZP 8,
  • a DK 7,
  • az LMP 4,
  • az Együtt és a PM pedig 1-1 százalékos támogatottsággal bír.

Ez azt jelenti, hogy az egykori baloldali összefogásban részt vevő pártok, vagyis az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, és a Párbeszéd Magyarországért támogatottsága együttesen még mindig nagyobb (17 százalék), mint a Jobbik-tábor.

A Nézőpont felmérése szerint a legvalószínűbb listás eredményeket nézve

  • a Fidesz-KDNP 40,
  • a Jobbik 24,
  • az MSZP 11,
  • a DK 10,
  • az LMP 7,
  • az Együtt 2, míg
  • a PM tábora 1 százalékos.

Ezen a bázison a Jobbik-baloldal párharc kiegyenlített, de elsősorban a baloldali szimpatizánsok rendkívüli passzivitása miatt, írta összegzésében az kutatóintézet.

A 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív telefonos közvélemény-kutatás 2016. június 17-19. között készült 1000 fő megkérdezésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik